Száz éve, 1919. december 3-án halt meg Pierre-Auguste Renoir, a francia impresszionizmus kiemelkedő mestere. Festményeinek érzelemgazdagsága, a női test szépségének ragyogó ábrázolása különleges helyet biztosít számára a festészet történetében. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

    1841. február 25-én született a közép-franciaországi Limoges-ban. Szabó apja és varrónő anyja csak nehezen tudta eltartani hét gyermekét, ezért költöztek 1844-ben Párizsba. Kiskorában kiváló énekhangja volt, a zeneszerző Charles Gounod is bátorította, de szegénységük miatt énekórákra nem volt pénzük. Már tizenhárom éves korában dolgozni kezdett egy porcelánfestő műhelyében, ahol felfigyeltek kézügyességére, és a legelegánsabb darabok festését bízták rá. Ebédszüneteit rendszeresen a Louvre-ban töltötte, ahol szobrokat és festményeket tanulmányozva rajzolgatott. A gépesítés miatt azonban a manufaktúra bezárt, ezután alkalmi munkákból élt, misszionáriusok számára festett képeket, legyezőket dekorált.
1862-ben kezdte meg művészeti tanulmányait Charles Gleyre stúdiójában, itt találkozott és barátkozott össze Alfred Sisleyvel, Frédéric Bazille-lal és Claude Monet-val. Sokszor még festékre sem volt pénze, hiába állított ki a Szalonon, vevőt nem talált képeire, hosszú évekig csak küszködött, még állandó lakcíme sem volt. Az 1870-es francia-porosz háború idején önkéntesként vonult be a lovassághoz, de vérhast kapott és leszerelték. A francia összeomlás után, a párizsi kommün idején a Szajna-parton festegető Renoirt kémnek nézték, életét csak az mentette meg, hogy a kommünárok vezetője felismerte. 1874-ben összekülönbözött legjobb barátjával, a tehetős festő Jules Le Coeurrel, s támogatóját elvesztve lakóhelyet kellett változtatnia.
A kommün bukása után újra felvette a kapcsolatot barátaival, Monet-val és Sisleyvel. Velük, valamint Paul Cézanne-nal, Édouard Manet-val és Camille Pisarróval együtt festett nyaranta a fontainebleau-i erdőben. Ebből az időből származik egy ismert képe, amely a Monet családot ábrázolja argenteuil-i házuk kertjében, a témát Manet-val párhuzamosan, egymás mellett dolgozva festették meg egy-egy vásznon.
Barátaival új irányzat kidolgozásán fáradoztak, első közös kiállításukat 1874-ben szemlélhette meg a közönség. A csoportot egy kritika nyomán nevezték el impresszionistáknak, mely szerint alkotásaik inkább benyomások, mintsem befejezett képek. A többiek inkább tájképeket festettek, Renoirt az ember érdekelte, patrónusai, a gazdag Charpentier család révén számos megrendelést kapott. Apró ecsetvonásaival érzékeltette a levegő remegését, a lombokon áttörő fényt, az emberi bőr ragyogását (Az evezősök reggelije, Mme Charpentier és gyermekei, A páholy).
Anyagi gondjai megszűntek, kedvére utazgathatott is, járt Algériában, Spanyolországban és Itáliában, Palermóban negyven perc alatt festette meg Richard Wagner zeneszerző portréját. Második algériai útján tüdőgyulladást kapott, aminek következtében élete végéig légzőszervi betegségekkel küszködött. Tengeri levegővel próbálta kúrálni magát, és a La Manche csatorna egyik szigetére, Guernseyre költözött, ahol egy hónap alatt 15 tájképet festett.
Az 1880-as évek elején túllépett az impresszionizmuson, felfedezte Raffaello és Ingres művészetét, a rajz és a vonal, valamint a fekete szín szerepét. A fegyelmezett klasszicizmus felé fordult, e korszakának jellemző alkotása a Nagy fürdőzők, valamint A tengerparton című portréja kedveséről, Aline Charigot-ról. 1890-ben megnősült, három fia született, közülük Jean ismert filmrendező lett. Egyre többször festette meg a családi élet bensőséges pillanatait, és ismét a színeket emelte ki.
1892 után súlyos ízületi gyulladás támadta meg, amely végül kínszenvedéssé változtatta számára a festést. 1907-ben a Földközi-tenger mellett, Nizza közelében telepedett le – háza, a „Les Collettes” ma múzeum -, de állapota tovább súlyosbodott. Bár tolókocsiba kényszerült, élete végéig dolgozott, sőt szobrokat is készített utasításai alapján előmunkált agyagból. Élete alkonyán több csapás is érte: Jean fia az első világháborúban súlyosan megsebesült, felesége 1915-ben meghalt. Még megélte, hogy egyik művét megvette a Louvre, és becsületrendet kapott. 1919. december 3-án, 78 éves korában hunyt el Cagnes-sur-Merben.
Renoir kedves témája volt a női test szépségének ábrázolása, szívesen festett pezsgő társadalmi eseményeket is. Képeiről életöröm, derű, szépség árad, fürdőző női éppúgy ragyognak, mint virágcsokrai. „A föld az istenek paradicsoma: ezt akarom megfesteni” – vallotta. Örömből festett, képei is ezt tükrözik, talán ezért is kedvelik műveit világszerte, alkotásai az aukciókon csillagászati árakon találnak gazdára.
A kormány idén májusban vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum számára 3,5 milliárd forintért Renoir Fekvő női akt című remekművét, amelyet az idős mester 1903-ban festett, és jó néhány évig nem is vált meg tőle, annyira sikerültnek érezte. A kép 1907-ben már járt Budapesten, a Nemzeti Szalon kiállításán, de akkor nem tudták megszerezni. A múzeumnak száz éve, az első világháború óta ez legjelentősebb értékű egyedi szerzeménye, amelyet kamarakiállításon mutattak be, nyár óta a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: culutra.hu