Perui régészek 3800 éves kőbe vésett faliképekre bukkantak

Perui régészek 3800 éves kőbe vésett faliképekre bukkantak a perui fővárostól, Limától mintegy 150 kilométerre északra folyó régészeti feltárásokon. 

    A térség a caral, más néven Norte chico civilizáció egyik fontos központja volt, a kultúra mintegy ötezer éve virágzott az Andokban.
Az egyik kőtáblán, amelyet egy szertartásokra használt épületben találtak a Vichama régészeti lelőhelyen, egy emberszerű béka és egy emberfej látható – adta hírül a BBC honlapja.
Ruth Shady Solís, a caral régészeti térség igazgatója szerint az ábrák a “víz – azaz az esőzés – megérkezését ábrázolják”. Az andoki civilizációban ugyanis a béka a vizet ábrázolja, az alatta lévő emberfej az esőzésre váró embert jelenti.
Egy közelben talált másik kőképen négy emberfej látható, amelyeket kígyók vesznek körbe.
A régészek szerint a kőképeket egy olyan időszakban készíthették, amikor ínség sújtotta a térséget.
A Vichama lelőhelyen 2007 óta folynak ásatások, a szakemberek szerint ott az ókorban földműveléssel és halászattal foglalkozó közösség élt, amely a caral civilizáció egyik fontos központja lehetett. A perui Barranca tartományban lévő Caral-Supe szent városa az amerikai földrész egyik legrégebbi civilizációjának központja volt. A helyet 2009-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.
A caral civilizáció a Kr.e 1800-as években hanyatlásnak indult, a Vichama lelőhelyen talált faliképek, amelyek a helyi klíma megváltozásáról tanúskodnak, magyarázatot adhatnak arra, hogy miért – mondta Ruth Shady Solís.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com