Pénz7 – ITM: fontos, hogy a gyermekek tudjanak bánni a pénzzel 

Fontos, hogy a gyermekek ügyesen bánjanak a pénzzel, ennek jegyében Magyarországon ötödik alkalommal szervezték meg a pénzügyi tudatosság hetét általános és középiskolai diákok számára – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön. 

György László hozzátette: a program kiemelt célja, hogy már fiatal korban megalapozzák az új generáció pénzügyi és gazdasági tudatosságát, ennek érdekében február 25. és március 1. között pénzügyi szakemberek és vállalkozók önkéntes alapon tartanak órákat a diákoknak.

Rámutatott: fontos, hogy az emberek akkor is jól bánjanak a pénzzel, ha kevés van, ebben is segít a pénzügyi tudatosság. 2008-ban a magyarországi családoknak több adósságuk volt mint tartalékuk a teljes nemzetgazdasági szinten, ezzel szemben 2019-ben 10 milliárd forintnyi lekötetlen betét és készpénzállomány van a lakosságnál.

Elmondta: az iskolákból hiányoznak a pénzügyi szakemberek, akik átadnák a tudást a fiatalabb nemzedéknek, ezért indított pénzügyi tudatosságra nevelő témahetet a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pénzügyminisztérium és az ITM.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com