Pénteken lesz a Fölszállott a páva döntője

Pénteken tekinthetik meg az érdeklődők a Fölszállott a páva gyerekévadának döntőjét a Duna Televízióban.

A táncos szólisták és táncospárok kategóriájában ifjabb Mahovics Tamás, valamint Busai Borbála és Makula Zoltán; a táncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja, a Vasi Kislegényczéh és a Szinvavölgyi Néptáncműhely Prücskök Csoportja; az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában Szász Csanád László, a Komári Puják és a Szejke Barka testvérpár; míg a hangszeres szólisták és zenekarok közül Hajdu-Németh László és Csapodi Tádé jutott a döntőbe.

A műsorban ezúttal a Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró Betlehemes című előadásából láthatnak a nézők egy részletet. A zsűri tagja Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Prima Primissima és UNESCO-díjas előadóművész; Salamon Beáta előadóművész, népihegedű-tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Forrás: MTI.hu
Fotó: Fölszállott a páva



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com