Pénteken kezdődik a Kalocsai Paprikafesztivál

Kalocsa fűszernövényét, a paprikát ünnepelik az érseki központban a hétvégén.

    Magóné Tóth Gyöngyi főszervező, a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója elmondta, hogy a paprika betakarításának idejéhez köthető kulturális programsorozat népszerűsíti a minőségi paprikát és termesztésének hagyományait, valamint az ezeréves érseki város történelmi múltját és gasztronómiáját, valamint Kalocsa népművészeti örökségét.

Huszonkettedik alkalommal hirdették meg a paprikás ételek főzőversenyét, amelyre az ország számos pontjáról érkeznek csapatok. A kiírás szerint bármilyen étellel nevezhetnek a résztvevők, amennyiben paprika is szerepel a hozzávalók között. A paprikafesztivál programjai között szerepel a szürke marhából készült pörköltek versenye is – mondta a főszervező.

A paprikafesztiválon adják át a kalocsai népművészet hírnevének öregbítéséért, hagyományának ápolásáért alapított elismerést, a Pécsiné Ács Sarolta-díjakat is.

A huszonkilencedik alkalommal megszervezett rendezvényre ellátogatnak Kalocsa testvértelepüléseinek küldöttségei is a németországi Kirchheimből, a szerbiai Kúláról, az erdélyi Székelykeresztúrról és az olaszországi Altinóból.

 

Magóné Tóth Gyöngyi kiemelte: az esemény számos helyszínen kínál szórakozási lehetőséget a fesztivál vendégei számára. Fellép többek között a Sugarloaf és a The Biebers, de ott lesz a Black Jack, a Jump Rock Band és a Forró Rágógumi zenekar is. Felcsendülnek továbbá latin, musical és operett dallamok, de lesz nóta- és népdalcsokor, valamint fúvószenekari koncert is.

A gyermekeknek kézműves foglalkozásokkal, koncertekkel, kézműves vásárral, vidámparkkal és városnéző kisvonattal készülnek. A Városi Galériában Lakatos László szobrászművész alkotásai lesznek látogathatóak, míg a Viski Károly Múzeumban Dusnok-Halom régészeti kutatás címmel nyílik időszaki tárlat.

A kísérőrendezvények között a Kalocsai Hagyományok Házában író-, pingáló-, hímző- és fafaragó-, míg a Kalocsai Fazekas Alkotóházban fazekas- és kovácsmester bemutatókkal készülnek. A Vidéki Nők Utcájában pedig különféle női szervezetek várják az érdeklődőket egyebek mellett foglalkoztatás és érdekvédelem témákban. Kitelepül továbbá kihelyezett információs és ügyfélszolgálattal, valamint pelenkázó és játszósarokkal a kalocsai Család- és KarrierPONT is.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: Facebook.com/kalocsaipaprikafesztival/



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com