Pénteken kezdődik a 16. Békéscsabai Tavaszi Fesztivál

Pénteken kezdődik a 16. Békéscsabai Tavaszi Fesztivál, amely öt héten keresztül több mint 40 programot kínál az érdeklődőknek – hangzott el az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján.

Vandlik-Varga Nelli, a főszervező Csabagyöngye Kulturális Központ kommunikációs vezetője elmondta: az április 7-ig tartó összművészeti fesztivál több mint tízezer látogatót vonz minden évben, az eseménysorozatot 15 együttműködő szervezet szervezi 16 békéscsabai helyszínen.

Az öt hét alatt színházi- és táncbemutatókra, könnyű- és komolyzenei koncertekre, kilenc kiállításra, kórusok fellépésére, könyvbemutatókra és előadóestekre is sor kerül – tette hozzá. Herczeg Tamás fesztiváligazgató elmondta, sosem volt még olyan hosszú a tavaszi fesztivál, mint idén. Kiemelte, kuriózum az is, hogy az Egyesült Államokból és Kínából is érkeznek fellépők. A nyitónapon Pribojszki Mátyás a kaliforniai Bill Barettel és Lazy Brad Lewisszal ad blueskoncertet; március 22-én pedig a saolin kung-fu szerzetesek lépnek fel.

Hozzátette, máris nagy érdeklődés övezi Dés László turnéját, a Nagy utazás című koncertre március 19-én kerül sor.

Herczeg Tamás kiemelte, évről évre visszatérő vendégeik is vannak, akik a “békéscsabai kultúra ékköveit” jelentik, ilyen például a Békés Megyei Szimfonikusok, a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar, a Csaba Big Band és a Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar fellépése.

A képzőművészet iránt érdeklődők Baráth Éva viseletkészítő, Blahut Károly fotóművész vagy Pacsika Emília textilművész kiállítását tekinthetik meg.

A könyvbemutatók sorában szerepel Kovács-Torija Vera Bermuda-4 és Lévai Balázs Beállás (Ponyvarákenról) című műve. A Békéscsabai Jókai Színház két bemutatót is időzített a fesztivál időtartamára, a Hajnalban, délben, este című vígjátékot március 6-tól, a Szabó Magda Születésnap című regénye alapján készült színpadi változatot pedig március 20-tól láthatja a közönség.

A programok közül számos ingyenesen megtekinthető – húzta alá a fesztiváligazgató.

Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója megjegyezte, reményeik szerint a közeljövőben a Békéscsabai Csabai Fesztivál szorosabban tud kapcsolódni a budapesti rendezvények sorába. A programfüzet digitális változata elérhető a www.csabagyöngye.com oldalon.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: csabagyongye.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com