Péntek este lesz az Állatkertek Éjszakája

Rengeteg látnivalóval és különleges élménnyel várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert ma este héttől éjfélig, a VII. Állatkertek Éjszakája alkalmából. A részletes programkínálat az Állatkert honlapján olvasható.

Ma este lesz a VII. Állatkertek Éjszakája. Országszerte 11 település 12 állatkertjében, illetve állatkert-jellegű bemutatóhelyén várják különleges programokkal az érdeklődőket. A főváros vonzáskörzetében a Budakeszi Vadaspark, a Tropicarium és a Fővárosi Állat- és Növénykert is részt vesz a kezdeményezésben, és olyan kombinált jegyet is lehet váltani, amelyik mind a három helyszínre érvényes.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben este 7-től kezdődnek az Állatkertek Éjszakája programjai. Napközben az Állatkert a szokásos rendben működik, majd este 6-kor bezár, s némi technikai átállás után este 7-kor nyit ki újra, már az Állatkertek Éjszakájára érkező közönség előtt. A programok és események már 7-től elkezdőnek, és egészen éjjelig tartanak. Belépni egészen este 11-ig lehet, és éjjel 12 óráig kell majd elhagyni az Állatkert területét. A belépés meggyorsítása érdekében az Állatkert három kapuja is nyitva lesz, így a jól ismert, kőelefántos főbejáraton, a vízilovak medencéjénél lévő elefántházi kapun, illetve a régi körhinta mellett, a Holnemvolt Vár kapuján át is be lehet majd lépni az Állatkertbe.

Az est során éjszakai fókabemutató, elefánt tréning, látványetetések, a közönség bevonásával történő etetések, a kulisszák mögötti világba betekintést nyújtó programok, állatbemutatók, fényfestés, tűzzsonglőr és jégszobrász bemutató, valamint zenés programok kínálnak egyedülálló élményt a nagyközönségnek. Több neves formáció, többek között a Quartzbox (homok- és festékanimáció) és a Strokes (ütőhangszerek) is fellép.

Az Állatkert új, májusban megnyílt játszóparkja, a Holnemvolt Vár területén is sok látnivalóval, élménnyel és aktivitással találkozhat a közönség. Működni fognak a Vurstli Zóna körhintái, de kisvonatozni is lehet majd a csillagos ég alatt. A Mesterségek Udvarában a gyerekek kipróbálhatják a kreativitásukat, és be lehet majd járni a Hetedhét Palota mesés kalandokon átvezető útját is.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com