Pedro Almodóvar képzőművészként mutatkozott be Madridban

Pedro Almodóvar világhírű spanyol filmrendező képzőművészként mutatkozott be Madridban; első kiállítását Jorge Galindo neves spanyol festőművésszel közösen jegyzi.

A Virágok című tárlaton a spanyol főváros egykori dohánygyárának épületéből kialakított Tabacalera művészeti központban 40 óriási méretű alkotás kapott helyett. A különleges olajfestményekbe egy-egy vászonra rögzített, Almodóvar által készített, különböző virágokat ábrázoló fotót ágyaztak a művészek.

Az egy éven át tartó alkotófolyamatot videofelvételekkel dokumentálták, amelyek szintén a tárlat részét képezik.

A két művész együttműködése a rendező legutóbbi filmje, a Fájdalom és dicsőség forgatásán kezdődött. Galindót kérte fel Almodóvar arra, hogy elkészítse azt az illusztrációt, amelyet a film egyik kulcsmotívumának szánt: egy olvasó kisfiú figuráját cementeszsákra rajzolva.

A 70 éves Almodóvar nagy rajongója a kortárs képzőművészetnek, amely filmjei díszleteiben is hangsúlyosan jelenik meg, emellett szenvedélyes műgyűjtő.

Kiállítása megnyitóján arról beszélt, hogy új örömforrásra bukkant a festészet révén.

Mámorító, felszabadító érzésnek nevezte, hogy ez a munka tökéletes ellentéte mindannak, ami a forgatásokon történik, mert míg ott tökéletes kontrollra van szüksége, addig a festészetben teljesen átadhatja magát az alkotásnak.

Az Oscar-díjas rendező a tárlat ellenére nem tartja magát festőművésznek, de nem zárja ki, hogy jobban elmélyüljön ebben a művészeti ágban is, és újabb kiállítást tervezzen.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com