Pedro Almodóvar és Roman Polanski filmje négy-négy jelölést kapott az Európai Filmdíjra

Az európai filmművészet két rendezőlegendája, Roman Polanski és Pedro Almodóvar filmje fej-fej mellett verseng az idei Európai Filmdíjakért.

Polanski Jaccuse (Vádolom) és Almodóvar Fájdalom és dicsőség című filmjét négy-négy – a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb forgatókönyv és a legjobb színész – kategóriában jelölték a díjra – jelentette be az Európai Filmakadémia.

A spanyol fimlrendező a tavaly nyáron forgatott önéletrajzi ihletésű filmjében egy korosodó, legnagyobb sikereit már maga mögött tudó filmrendező történetét meséli el, visszaemlékezéseken és viszontlátásokon keresztül. A főszerepben Antonio Banderas látható, aki a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb férfi alakításért járó díjat.

Roman Polanskinak az idei velencei filmfesztiválon bemutatott Jaccuse (An Officer and a Spy) című filmje az üldöztetés kérdését állította a középpontba. A mű a híres 19. századi Dreyfus-ügyet mutatja be. A lengyel rendező saját helyzetét akarta összehasonlítani Alfred Dreyfuséval, a francia hadsereg zsidó tüzérségi tisztje sorsával, akit 1894-ben elítéltek hazaárulásért, majd egy dél-amerikai börtönszigetre vittek. Az ügyet a francia igazságszolgáltatás legnagyobb tévedései között emlegetik, mondván, azt az antiszemitizmus motiválta. Dreyfust később felmentették.

A legjobb európai film díjára jelölték továbbá a görög Jorgosz Lanthimosz A kedvenc című alkotását, a francia Ladj Ly Les Miserables című filmjét, az olasz-német-francia-brazil koprodukcióban készült Il Traditore (Az áruló) című filmet, amelyet Marco Bellocchio rendezett és a német Nora Fingscheidt Systemsprenger (Rendszerrobbantók) című művét.

Lanthimoszt jelölték a legjobb rendező díjára is. E kategóriában jelölést kapott még az olasz Marco Bellocchio és a francia Celinne Sciamma a Portrait de la jeune fille en feu (Egy lány lángoló portréja) című film rendezője.

Lanthimosz filmjének főszereplőjét, Olivia Colmant a legjobb színésznő kategóriában jelölték, a kategória négy másik jelöltje a dán Trine Dyrholm, a francia Noemie Merlant és Adele Haenel, valamint az orosz Viktoria Mirosnyicsenko és a német Helena Zengel.

A legjobb színész kategóriában Antonio Banderas versenyez Jean Dujardinnel a JAccuse főszereplőjével, az olasz Pierfrancesco Favinóval, a német Alexander Scheerrel, az izlandi Ingvar E. Sigurdssonnal és a grúz Levan Gelbakhianival.

A 32. Európai Filmdíjat, idén Berlinben adják át december 7-én.
Az Európai Filmakadémia már korábban közölte, hogy Werner Herzog német rendezőt és Juliette Binoche francia színésznőt életműdíjjal tünteti ki.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com