Patthelyzet a nyugdíjreform miatt Franciaországban, az ünnepek alatt sem várható javulás a közlekedésben

Nem rajzolódott ki kompromisszum hétfőn Franciaországban a kormány és a nyugdíjreform ellen második hete sztrájkoló szakszervezetek között, és a patthelyzet miatt akár az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a vasúti és a városi közösségi közlekedést lebénító munkabeszüntetés.

    A sztrájk 12. napján a szociális partnerekkel két éve egyeztető Jean-Paul Delevoye kormánybiztos – akit a szakszervezetek érdekellentéttel gyanúsítottak meg be nem jelentett jövedelmei miatt – benyújtotta lemondását Emmanuel Macron államfőnek, aki azt “sajnálattal elfogadta” – közölte hétfő délután a francia elnöki hivatal.
A nyugdíjrendszer átalakításán két éve dolgozó Delevoye távozása a legrosszabbkor jött a kormánynak, amely az utolsó pillanatig védeni próbálta a kormánybiztost. Delevoye helyzete – akiről a múlt héten derült ki, hogy a kormánybiztosi tevékenysége mellett egy biztosítási cégnél is igazgatósági tag – tarthatatlanná vált a feszült szociális helyzetben. Az Elysée-palota tájékoztatása szerint a kormánybiztos munkáját “a lehető legrövidebb időn belül” új megbízott veszi át.
Jóllehet a sztrájkolók száma valamelyest csökkent a tiltakozás kezdete óta, a párizsi közlekedésben nem volt érezhető javulás hétfőn, miután a sofőrök és a mozdonyvezetők vesznek részt legnagyobb arányban a munkabeszüntetésben: mintegy kétharmaduk sztrájkol.
A metróvonalak többsége továbbra is zárva tart, a külvárosi vonatok jelentős fennakadásokkal közlekednek, a buszoknak mintegy a fele indult el. A főváros körüli körgyűrűn csaknem 630 kilométeres dugó alakult ki a reggeli órákban, dupla annyi, mint amennyi reggelenként megszokott. A szuperexpresszek (TGV) harmada, a regionális vonatok negyven százaléka közlekedett.
Miután a patthelyzet miatt egyre inkább úgy tűnik, hogy az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a sztrájk a közlekedésben, a tiltakozók és a kormány egymást vádolják az ország lebénításával.
A felmérések azt mutatják, hogy a franciák szerint a kormányt terheli a felelősség a kialakult helyzet miatt, a többségük támogatja a tiltakozást, ugyanakkor 55 százalékuk azt szeretné, ha a sztrájkot felfüggesztenék a szakszervezetek az ünnepek idejére.
“Ha a kormány visszavonja a tervezetet, komolyan tárgyalhatunk arról, hogyan javítható a nyugdíjrendszer, és minden rendben lesz. Egyébként viszont a sztrájkolók döntik el, hogy mit kell tenniük a továbbiakban” – mondta Philippe Martinez, a sztrájkot meghirdető legradikálisabb szakszervezet, a CGT vezetője egy hétfői interjúban.
“Sztrájkolni legitim, de tiszteletben lehet tartani az olyan pillanatokat, mint az év végi ünnepek, amikor mindenki hazatér a családjához” – mondta Elisabeth Borne közlekedési miniszter a France2 közszolgálati televízióban, “felelőtlenséggel” vádolva azokat, akik “elrontják a franciák szabadságát”.
Keddre a szakszervezetek újabb országos tiltakozónapot hirdettek, és az elmúlt két hétben harmadik alkalommal utcára hívják a tiltakozókat, miután a kormány kitart a jelenlegi 42 féle nyugdíjrendszer egységesítése mellett.
A legnagyobb ellenállást a tiltakozók részéről az váltja ki, hogy bár a jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem akarja módosítani, de a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak, s a teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz a 64 éves kort jelölte meg. Ugyanakkor 64 éves kortól mindenkit alanyi jogon megilletne egy 1000 eurós minimál nyugdíj. A minimál nyugdíj jelenleg nem éri el a 700 eurót.
A legnagyobb francia szakszervezet a CFDT reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, a kormány “átlépte a határvonalat” azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét, ezért csatlakozott a munkabeszüntetéshez, s a keddi tiltakozónapot valamennyi szakszervezet együtt rendezi.
A kormány jelezte: készen áll további tárgyalásokra, de újabb egyeztetés csak a keddi tiltakozónap után, szerdán vagy csütörtökön várható. A válság feloldása azért is nehéznek érkezik, mert a szociális partnerekkel két éve egyeztető Jean-Paul Delevoye kormánybiztos helyzete meggyengült, amióta érdekellentéttel gyanúsították meg a be nem jelentett jövedelmei miatt.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com