A “párizsi háztetőkön” mutatta be új kollekcióját a Chanel a divathéten

A “párizsi háztetőkön” mutatta be új kollekcióját a Chanel a divathét zárónapján, kedden.

    A Grand Palais kupolái alatt kialakított 330 méteres kifutó díszlete a francia főváros házainak jellegzetes tetőit idézte meg. A Chanel minden alkalommal nagyszabású show-val kápráztatja el a közönségét, idén azonban a krémszínű kövezet és a bádoglemezek uralták a látványt.
A Chanel ezzel a februárban elhunyt ikonikus művészeti vezetője, Carl Lagerfeld emléke előtt adózott, Lagerfeld ugyanis karrierje nagy részét Párizsban töltötte.
A Chanel közleménye szerint a díszlet kéményeit és tetőablakait bolhapiacokon találták. A Chanel “elkötelezett amellett, hogy ha lehetséges újrafelhasználjon, újrahasznosítson anyagokat és elemeket divatbemutatói díszleteihez” – közölte szóvivőjük.
Ez volt a divatház első olyan kollekciója, amelyet teljesen Virginie Viard, Lagerfeld utódja tervezett. Viard hosszú ideig volt Lagerfeld jobb keze, kezdetben a Cloénál, majd a Chanelnél, amelynek művészeti vezetését februárban vette át. A Coco Chanel által 1910-ban alapított kicsiny butik ma már megamárka, 2018-ban bevételei 13 százalékkal 11,1 milliárd dollárra nőttek.
A divatbemutatót megzavarta egy kisebb közjáték, de a sztárvendégek egyike, Gigi Hadid közbelépett és levezette a kifutóról a “betolakodó manökent”.
Egy fiatal nő, aki fekete-fehér tyúklábmintás tweed kosztümöt és fekete kalapot viselt, a nézőtérről ugrott fel a kifutóra a manökenek közé és velük vonult a záróképben. Egy teraszhoz érkezve azonban Gigi Hadiddal találta szemben magát, aki levezette a betolakódot a pódiumról és átadta a biztonságiaknak. Utóbbiak azért sem észlelték, hogy valaki megzavarta a showműsort, mivel a nő a Chanel egyik klasszikus mintájú kosztümjét viselte.
Az illetőről később kiderült, hogy Marie Benoliel francia komédiás volt, aki közismert arról, hogy váratlanul és hívatlanul feltűnik rendezvényeken.

 

Forrás: MTI

Fotó: chanel.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com