Palkovics: fontos feladatai vannak Magyarországnak a drónközlekedésben

Fontos feladatai vannak Magyarországnak a drónközlekedés területén, és ebben a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-nek is nagy szerepe lesz – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Budapesten.

    A HungaroControl éves gáláján a miniszter elmondta, az elmúlt időszakban jelentős változásokon ment át a repülőgépipar, ezért is dolgozta ki a kormány az ágazatra vonatkozó stratégiáját. Rámutatott: az elmúlt időszakban sok olyan cég települt Magyarországra, amely a repülőgépiparban érdekelt, és ezek jelentősen hozzájárulnak a gazdaság fejlődéséhez.

A fontos beruházások között említette a Lufthansa Technik kapacitásbővítését, a Rolls-Royce elektromos repülőgépének fejlesztését. Hozzátette: sok magyar cég beszállítóként dolgozik, a repülőgépipari stratégia célja az is, hogy a beszállítók száma bővüljön.

Palkovics László kiemelte, hogy folyamatban van a drónok használatát szabályozó jogi környezet kialakítása, a légi közlekedési és repülőgépipari tanács feladata a már meglévő európai szabályozás gyakorlatba ültetése. Magyarországnak azonban olyan környezetet is létre kell hoznia, amely a különböző megoldások hitelesítését támogatja. Ebben szintén fontos szerepe van a HungaroControlnak amellett, hogy lehetővé teszi a biztonságos és szabályos drónozást az ország légterében – jelezte a miniszter.

Szepessy Kornél, a légiforgalmi szolgálat vezetője azt emelte ki, hogy 2019-ben 37 milliárdos árbevételt ért el a társaság, 5,5 milliárd forintot költött beruházásokra, és várhatóan 2,5 milliárd forint adózás előtti eredménye lesz.

Kiemelte, hogy a 2019. december 31-ével zárult úgynevezett referenciaperiódusban a korábban meghatározott teljesítményt jelentősen túlszárnyalták. A vállalthoz képest kétszer annyi útvonalirányítási, és 82 százalékkal nagyobb terminálforgalmat kellett kezelniük az irányítóknak.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com