Öttusa-vb – Ezüstérmes a magyar férficsapat

Ezüstérmet nyert a magyar férficsapat – Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence összeállításban – szombaton a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság hagyományos versenyében.

    Győzött a dél-koreai válogatott, míg a bronzérmet a britek harcolták ki.
Egyéniben Kasza kevéssel maradt le a dobogóról és az ezzel járó olimpiai kvótáról, ötödik lett. Marosi a 11., Demeter a 13., a döntő negyedik magyar résztvevője, Regős Gergely pedig a 31. helyen futott a célba.
A francia Valentin Belaud lett a világbajnok, mögötte a brit Joseph Choong és a dél-koreai Dzsun Vung Te végzett a második, illetve harmadik helyen. Olimpiai kvótát az első és a harmadik kapott, mert Choongnak már volt.
A döntőbe jutott 36 versenyző még pénteken túlesett a körvíváson, így szombatra az úszás, a bónuszvívás, a lovaglás és a kombinált szám maradt.
A 2017-es évben egyéniben vb- és Eb-ezüstérmes Kasza, aki a tavalyi évet sérülés miatt kihagyta, az egy nappal korábbi víváson 19 győzelmet aratott és 16 vereséget szenvedett a Ludovika Arénában, amivel 13. volt. A szombati folytatáskor a Kincsem Parkban kialakított öttusastadion mobilmedencéjében a nyolcadik legjobb idővel teljesítette a 200 métert. A második számnál esett az eső, a versenyzők a bemutatáskor melegen felöltözve álltak fel a pályájukhoz.
A következő szakaszra, a bónuszvívásra elállt az eső. A közvetlenül a lelátó előtt zajló sorozatban a körvívás végeredménye alapján fordított sorrendben léptek pástra a versenyzők, a párharcok győztese maradt fent, és így haladtak az első helyezettig. Kasza három ellenfelét – köztük Demetert –  győzte le, ezzel a harmadik szám előtt a kilencedik volt, majd a lovaglása hibátlanul sikerült, amivel feljött a negyedik helyre, éppen megelőzve a hazaiak közül addig legjobban álló Marosit.
A lövészetekkel megszakított 3200 méteres futásban nagyot küzdött, a lőállásból a negyedik, majd a hatodik, azután kétszer a negyedik-ötödik helyen jött ki, de nem volt messze a harmadiktól sem. Végül a nagy futóversenyben ötödikként fejezte be a kimerítő napot. A kvótaszerzés most nem jött össze, de lesz még rá több lehetőség jövőre.
Az egyéniben 2009-ben világ-, 2013-ban Európa-bajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes Marosi pénteken 21 ellenfelét győzte le, 14-től kapott ki, és az ötödik helyen állt a vívás után. Úszásban a negyedik legjobb volt, majd a bónuszban nem tudott pluszpontot szerezni. Két szám után hatodikként várta a folytatást, és bár a lovaglásban két akadályt levert, így is előrelépett az ötödik helyre. A kombinált számban sokáig a hatodik-nyolcadik pozícióban futott, a végére azonban kiszorult az első tízből.
Demeter, aki az egy hónappal ezelőtti Eb-n elért hetedik helyével a magyar férfi versenyzők közül egyedül rendelkezik olimpiai kvótával, Kaszához hasonlóan 19/16-os mérleggel fejezte be a pénteki vívást. Úszásban viszont öt másodperccel elmaradt tőle, majd a főpáston egy asszót nyert meg, azután kikapott Kaszától. Mivel a lovaglás előtt a 15. helyen állt, volt esélye arra, hogy a bő élmezőnyhöz felzárkózzon. Ehhez az első lépést a harmadik szám hiba nélküli teljesítésével meg is tette. A kombinált versenynek kilencedikként vághatott neki, végül a kiélezett, változatos küzdelemben négy pozícióval hátrébb ért be.
Regős Gergely lényegesen rosszabb eredményt ért el vívásban társainál, ráadásul úszásban is övé volt a leglassabb tempó, és bónuszpontot sem szerzett. A lovaglást 36. helyezettként elsőként kezdte meg, egy verőhibával ment végig, ezzel három ellenfelét megelőzte, majd a zárószámban még tovább tudott javítani.
A magyarok a második érmüket nyerték a hazai világbajnokságon azután, hogy hétfőn a Barta Luca, Réti Kamilla páros szintén második lett női váltóban.

 

Budapest, 2019. szeptember 7. A csapatversenyben ezüstérmet nyert Demeter Bence, Kasza Róbert és Marosi Ádám (b-j) a budapesti öttusa világbajnokság férfi egyéni versenyének eredményhirdetésén a Kincsem Parkban 2019. szeptember 7-én MTI/Kovács Tamás

 

 

Eredmények:
férfi hagyományos verseny:
egyéni, világbajnok:
——————–
Valentin Belaud (Franciaország) 1468 pont
2. Joseph Choong (Nagy-Britannia) 1453
3. Dzsun Vung Te (Koreai Köztársaság) 1452
…5. Kasza Róbert 1436 (vívás: 19 győzelem/16 vereség/3 bónuszpont/217 pont, úszás: 2:00.71 perc/309 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 11:30.00 perc/610 pont)
…11. Marosi Ádám 1419 (21/14/0/226, 2:00.18/310, lovaglás: 286, 11:43.00/597)
…13. Demeter Bence 1417 (19/16/1/215, 2:05.95/299, 300, 11:37.00/603)
…31. Regős Gergely 1367 (10/25/0/160, 2:07.74/295, 293, 11:21.00/619)

csapat, világbajnok:
——————–
Koreai Köztársaság (Dzsung Vung Te, Ki Dzsi Hun, Dzsung Dzsin Hva) 4309
2. Magyarország (Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence) 4272
3. Nagy-Britannia (Joseph Choong, James Cooke, Thomas Toolis) 4258

Budapest, 2019. szeptember 7. Regős Gergely a budapesti öttusa világbajnokság férfi egyéni versenyének döntőjében, a lovaglás versenyszámban a Kincsem Parkban 2019. szeptember 7-én. MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2019. szeptember 7. Demeter Bence a budapesti öttusa világbajnokság férfi egyéni versenyének döntőjében, a lovaglás versenyszámban a Kincsem Parkban 2019. szeptember 7-én. MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2019. szeptember 7. Kasza Róbert a budapesti öttusa világbajnokság férfi egyéni versenyének döntőjében, a lovaglás versenyszámban a Kincsem Parkban 2019. szeptember 7-én. MTI/Kovács Tamás
Budapest, 2019. szeptember 7. Marosi Ádám a budapesti öttusa világbajnokság férfi egyéni versenyének döntőjében, a lovaglás versenyszámban a Kincsem Parkban 2019. szeptember 7-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás, fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com