Öt nagyszínházi bemutatóval készül a következő évadra a Veszprémi Petőfi Színház

Öt nagyszínházi bemutatóval készül a jövő évadra a Veszprémi Petőfi Színház, a gyermek- és ifjúsági kínálatban pedig két Csukás István-mű szerepel – közölte pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

    Oberfrank Pál elmondta, hogy elsőként Eisemann Mihály-Éri Halász Imre-Békefi István Egy csók és más semmi című operettjét láthatja a közönség, Lendvai Zoltán rendezésében októberben.
Ezt követi Aldo Nicolai Hárman a padon című komédiája novemberben, melyet Deák Krisztina rendez, a darabban Bálint Andrást, Szilágyi Tibort és Oszvald Marikát láthatják a nézők. Lévay Szilveszter-Michael Kunze Mozart című musicaljét Somogyi Szilárd rendezésében láthatja a közönség decemberben.
Ezután Bródy Sándor A tanítónő című falusi életképe kerül színpadra 2021 februárjában, melynek rendezője Oberfrank Pál.
Végül 2021 márciusában Michael Frayn Ugyanaz hátulról című vígjátékát láthatja a közönség, Funtek Frigyes rendezésében, mely a színfalak mögött zajló eseményekről szól.
A fiatal nézőkre gondolva bemutatják az idén februárban elhunyt Csukás István Diótörőcske, valamint Keménykalap és Krumpliorr című mesejátékát – tette hozzá.
Szintén a gyermekekhez szól Hedry Mária-Radvány Balázs Kukamese című zenés mesejátéka Tóth Géza rendezésében és Buda Ferenc, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás Csillaglépő csodaszarvas című darabja a Kabóca Bábszínház előadásában, Rumi László rendezésében.
Örkény István Egypercesek című művét alkalmazta színpadra Dvorák Gábor, ezt követi majd szintén a Dvorák Patka Színház előadásában a De szeretnék gazdag lenni című József Attila-est.
A Latinovits-Bujtor Játékszínben Gyökössy Zsolt A második teríték című színjátékát láthatják a nézők, majd Carol Rocamora Kezed örökké szorítom című műve kerül színre, a darab Anton Csehov és Olga Knipper levelezése alapján készült, rendezője Oberfrank Pál.
Frontátvonulás címmel Pásztor Márk Cseh Tamás-estet készít, majd Abigél titkai címmel Piros Ildikó önálló estje kerül színpadra, melyen Szabó Magda írónő emlékét idézi meg. Keresztes Tamás és Pelsőczy Réka rendezében lesz látható Lengyel Nagy Anna A mi Józsink/Erzsike című darabja.
Jövő hétfőtől lehet színházbérletet váltani személyesen és az interneten is – fűzte hozzá az igazgató.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com