Öt mesejátékot mutat be a zalaegerszegi Griff Bábszínház az új évadban

Öt mesejátékot mutat be a Griff Bábszínház a 2018/2019-es évadban, a babaszínházi programsorozat keretében pedig négy produkciót tűznek műsorra – jelentették be a hétfői évadnyitón, Zalaegerszegen.

    Az első nagyszínpadi bemutató A varázskert című előadás lesz Boráros Milanda rendezésében szeptember 22-én, melynek történetét a távol-keleti népmesék motívumait felhasználva Veres András írta – mondta el Szűcs István igazgató.

Októberben a Václav Ctvrtek meséje alapján bábszínpadra írt Moha és Páfrányt tűzik műsorra Bartal Kiss Rita rendezésében. A téli ünnepkörhöz kapcsolódó történetet – A fiú, akit Karácsonynak hívnak címmel – a megye több településén is bemutatják, a zalai megyeszékhelyen pedig az Art Moziban játsszák. A Matt Haig regénye alapján írt karácsonyi mesét a rendező, Lendvai Zoltán alkalmazta színpadra.

A 2019-es esztendőben a Léghajó a Bodza utcában című produkcióval folytatódnak a bábszínházi bemutatók: Kiss Ottó műveiből Nagy Viktória Éva írt bábszínházi adaptációt, a darabot Schneider Jankó állítja színpadra.

Az évad utolsó bemutatója zalaegerszegi helyszínhez kapcsolódik: a Nyúl Karcsi a Vizslaparkban című mese rendezője Kolozsi Angéla, aki Zalaegerszegen kezdte pályafutását. A társulat a mese és a szövegkönyv megírására a zalai kötődésű Turbuly Lillát kérte fel – mondta el Szűcs István.

Az aprók színháza programsorozat a Kézzel lábbal című előadás bemutatójával kezdődik szeptember 22-én. A Markó-Valentyik Anna rendezésében színre vitt produkcióban Duna Orsolya és Tóth Mátyás játszik. Ugyancsak a négy év alattiaknak szól Góbi Rita rendezésében az Ül, áll, fekszik című előadás, amelyet Fekete Ágnes decemberben mutat majd be Zalaegerszegen. A babaszínházi programban a Pepita című előadás, és korábban játszott Pötty is műsoron marad – jelezte az igazgató.

A Griff Bábszínház az elmúlt évadban a 323 előadást játszott, a nézőszám pedig meghaladta a 38 ezret.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntőjében kiemelte: a rekord nézőszám azt jelzi, hogy évről évre nagyobb az igény a bábszínház játékára. Az óvodákból és a gyermekintézményekből érkező pozitív visszajelzések azt mutatják, hogy a zalai megyeszékhelyen olyan bábszínház működik, amelynek a művészi munkáját elismerik – hangsúlyozta a polgármester.

 

 

 

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com