Öt klub ad játékost a magyar jégkorongozók álomcsapatába

Öt klub játékosai kerültek be az év csapatába, amelyről a Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete által kiírt szavazás döntött.

    A Ferencváros honlapjának beszámolója szerint az online voksolás keretében a magyar nemzetiségű játékosok két fordulóban döntöttek az idény legjobbjairól. A válaszok alapján 3 kapus, 4 hátvéd és 6 csatár került a második körbe, ahol már a szűkített listából szavaztak a résztvevők. Ez alapján a Hetényi Zoltán (DEAC) – Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (MAC Újbuda) – Galanisz Nikandrosz (DVTK Jegesmedvék), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Terbócs István (MAC Újbuda) összeállítás lett az All Star-együttes.
A Fehérvárt felvonultató osztrák liga (EBEL) a negyeddöntőknél, a DVTK-t és a MAC-ot soraiban tudó szlovák élvonal (Tipsport Liga) a középszakasznál, míg a magyar bázisú Erste Ligában az elődöntőknél szakadt félbe az idény a koronavírus-járvány miatt.
Ami a csonka szezon magyar eredményeit illeti, az EBEL-ben a székesfehérváriak nem jutottak a rájátszásba. A Tipsport Ligában a magyar csapatok közül a DVTK Jegesmedvék nyolcadikként, a MAC Újbuda pedig tizedikként zárt a 13-as mezőnyben. Az Erste Ligában a párharcok állását és a szezon eredményeit szem előtt tartva az a döntés született, hogy bajnoknak megosztva az FTC-Telekomot és a Sport Club Csíkszeredát tekintik, bronzérmeseinek pedig a Gyergyói HK-t és az UTE-t. Az idény magyar bajnoka az FTC-Telekom, ezüstérmese az UTE lett, bronzérmes pedig – a középszakasz eredményei alapján – a Dunaújvárosi Acélbikák.

 

 

Fotó: MTI

Fotó: unsplash.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com