Összesen 22 tüntetőt vettek őrizetbe két nap alatt, 11-en büntetett előéletűek

Összesen 51 tüntetőt állítottak elő, 22-öt vettek őrizetbe a szerdai és csütörtöki budapesti demonstrációkkal kapcsolatban – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője pénteken az MTI-nek. Csécsi Soma azt is elmondta: a tüntetéseken tizennégy rendőr sérült meg.

A BRFK szóvivője közölte: a szerdai tüntetéssel összefüggésben 35, a csütörtökivel kapcsolatban 16 embert állítottak elő.

A szerdai agresszív demonstráció után a rendőrök 13, a Központi Nyomozó Főügyészség 5 embert vett őrizetbe. A csütörtöki brutális demonstrációval kapcsolatban négy ember van őrizetben.

Csécsi Soma elmondása szerint az előállítások indokai között garázdaság, rongálás, lopás, és hivatalos személy elleni erőszak szerepel. A rendőrök előállítottak egy belga és egy német állampolgárt is, velük szemben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el, hivatalos személy elleni erőszak miatt.

A csütörtöki tüntetéseken az előállítások mellett majdnem 300 embert igazoltattak, közülük 201 ember ellen közlekedési szabálysértési feljelentést tettek. A szerdai tüntetéseken kilenc rendőr, csütörtökön pedig további öt sérült meg. Az MTI úgy tudja, hogy a szerdai tüntetéseken előállítottak közül tizenegy ember büntetett előéletű (többi között lopás, garázdaság miatt).

Forrás: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com