ORFK: kedd óta megháromszorozódott a napi bejelentések száma

A körözési toplista keddi elindítása óta megháromszorozódott a napi bejelentések száma, három embert pedig el is fogtak – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Gál Kristóf azt mondta, két férfit szerdán külföldi társhatóságok, csütörtökön egyet a Pest megyei rendőrök fogtak el. Utóbbit – egy kilenc éve kábítószeres bűncselekmény miatt körözött férfit – lakossági bejelentés alapján találtak meg – emelte ki.

A körözési toplistán ötven ember szerepel. Vannak köztük, akik olyan bűncselekményt követtek el, amely 5-10 év szabadságvesztéssel büntethető, mások visszaeső erőszakos bűncselekmény elkövetői, és vannak, akiket legalább öt év szabadságvesztésre ítéltek, de nem vonultak be a börtönbe. Szerepelnek továbbá a listán olyanok, akiket legalább öt bűncselekmény elkövetése miatt köröznek, illetve az általuk elkövetett bűncselekmény jelentősen rontja a lakosság közbiztonságérzetét – ismertette Gál Kristóf. Online bejelentéskor négy adatot lehet megadni, de csak a bejelentés mezőt kötelező kitölteni – hangsúlyozta a szóvivő.

A további teljes lista a Police.hu oldalán érhető el.

Forrás: MTI/police.hu

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com