Önzetlen segítőinek mondott köszönetet az Ökumenikus Segélyszervezet az Önkéntesek Világnapján

A kitüntetettek között volt Iain Lindsay brit nagykövet és Rátonyi Kriszta műsorvezető, akik évek óta segítik a segélyszervezet munkáját.

December 5-ét az ENSZ nyilvánította az önkéntesek világnapjává. E jeles nap alkalmából az elmúlt évek során végzett lelkes, kitartó és önzetlen munkáért mondott köszönetet önkénteseinek az Ökumenikus Segélyszervezet az ’Adventi Ünnep a Bazilikánál’ rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjánál.

Az elismeréseket Lehel László elnök-igazgató és olyan ismert önkéntesek, mint Iain Lindsay brit nagykövet, illetve Rátonyi Kriszta műsorvezető adták át olyan segítőknek, akik az elmúlt években kiemelkedően sok segítséget nyújtottak a szervezet munkájában. A kitüntetettek között volt olyan, aki másfél éve havi rendszerességgel kapcsolódik be lankadatlan lelkesedéssel a hajléktalanok ellátásába, más pedig harmadik éve vesz részt ruhaválogatásokban, segélycsomagok összeállításában és mindemellett lelkes adománygyűjtőként vállal szerepet a segélyszervezet kampányaiban. Olyan lelkes segítő is kapott elismerést, aki rugalmas munkaidejének köszönhetően olyan időpontokban is jelen tud lenni, amikor többek akadályoztatva vannak, így pótolhatatlan például rendezvények szervezésében és lebonyolításában, s van olyan segítője is segélyszervezetnek, aki az önkéntesek koordinálásában vállal nélkülözhetetlen szerepet. Az átadóra a Segélyszervezet egri központjából is érkeztek önkéntesek, akik már az intézmény megnyitásához is segítő kezet nyújtottak, azóta pedig nemcsak adománycsomagok összeállításában, kézműves gyermekfoglalkozások koordinálásában, hanem mesefoglalkozások, gyermekjóga, egészségmegőrző torna, illetve az ünnepi alkalmak megszervezésében is önzetlenül támogatják munkájukkal a segélyszervezetet. A méltatások között elhangzott, hogy volt, akit gyakorlatias hozzáállása, kedves személyisége és tettrekészsége tett a Segélyszervezet önkéntes közösségének kiemelkedő tagjává.

Az elismerések átadásakor minden esetben elhangzott, hogy az önkéntesek mindig önzetlenséggel és alázattal végezték a rájuk bízott feladatot. Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy az önkéntes csapat olyan háttérbázis, akik nélkül kevesebbet tudna vállalni a segélyszervezet, ezért nagyon hálás mindenkinek, aki ily módon csatlakozik a rászorulókat segítő munkához. Mint mondotta, a számok tükrében ez mintegy 1.000 fő 10.000 óra önkéntes munkáját jelentett a gyakorlatban.

Iain Lindsay, Nagy-Britannia budapesti nagykövete és felesége, Bridget Claire Lindsay mézeskalács szíveket készít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adománypontján Budapesten, a Szent István téri karácsonyi vásárban 2018. december 5-én.

 

 

Az oklevelek átadását követően következett a meglepetés, a díjazókból is díjazottak váltak. Lehel László elnök-igazgató Iain Lindsay-hez és Rátonyi Krisztához fordulva mondott köszönetet az elmúlt években mutatott, számos formában testet öltő segítő elköteleződésükért:

Iain Lindsay 2016-ban csatlakozott önkéntesként az Ökumenikus Segélyszervezet közösségéhez. Már a Segélyszervezetnél tett első látogatásakor sem érkezett üres kézzel: feleségével Bridget-tel a brit nagykövetség munkatársi gyűjtése eredményeként összegyűlt adományokat hozták el magukkal, melyet azóta több hasonló belső gyűjtés megszervezése követett. Nagykövet úr az első perctől kezdve a rá jellemző elkötelezettséggel, közvetlenséggel és példaértékű alázattal kapcsolódott be a segélyszervezet munkájába: kihasználva az általa készített műfajteremtő magyar nyelvű videóüzenetek népszerűségét, több alkalommal bíztatott adományozásra a közösségi médiában és a sajtón keresztül; feleségével és munkatársaival közösen visszatérő vendégei voltak a segélyszervezet adventi adománypontjának, ahol egyedi skót stílusban készítették el az adományozóknak szánt mézeskalácsszíveiket. Sőt, az elmúlt évben megtörtént az is, ami az első beszélgetéskor még Nagykövet úr sem gondolt volna: a jó cél érdekében Mr. Lindsay újra futni kezdett.  2017-ben még jelképes távokon, 2018-ban viszont már az Ultrabalaton résztvevőjeként állt rajthoz a Segélyszervezet „Ne csak szurkolj, segíts!” csapatának színeiben. Nem csak a távot vette komolyan, de a futáshoz kapcsolódó adománygyűjtést is: vezetésével több mint fél millió forint gyűlt össze bántalmazott gyermekek nyári táboroztatására.

Rátonyi Kriszta, a Közmédia Junior Prima díjas műsorvezetője 2013 óta segíti önkéntesként az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját. Hamar belopta magát a Segélyszervezet munkatársainak szívébe azzal, ahogy a sajtónyilvános események előtt és után, „kamerák nélkül” is példaértékű alázattal, igazi csapattagként viselkedett. Az ételosztásokon például nemcsak az ételek kiosztásánál volt jelen, de a sátorállítástól a tálcák elmosogatásáig mindenben részt vett. Az elmúlt öt esztendőben Kriszta a Segélyszervezet számos hazai tevékenységébe bekapcsolódott, a tűzifa kiszállítástól, a tanszercsomag összeállításon át, a ruhaválogatástól az adománygyűjtő akciókig. Számos alkalommal eredeti szakmájához visszatérve műsorvezetőként vett részt a segélyszervezet rendezvényein, illetve sokan láthatták jótékony futóként is a Segélyszervezet színeiben több nagy futórendezvényen. Kriszta az évek alatt a segélyszervezet tevékenységét jól ismerő hiteles képviselőjévé vált az ökumenikusoknak, így több alkalommal vett részt szemléletformáló programokon, beszélt fiataloknak s népszerűsítette az önkéntességet.

Forrás: Ökumenikus Segélyszervezet

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com