Önkormányzat 2019 – Karácsony: alternatív szavazatszámláló rendszert hoz létre az ellenzék

Alternatív szavazatszámláló rendszert hoz létre az ellenzék az önkormányzati választásokra – jelentette be Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Jelezte: a fővárosban ehhez minden adott, valamennyi szavazókörben lesz ugyanis ellenzéki delegált.

Karácsony Gergely elképzelésüket ismertetve közölte: amikor a szavazatszámlálás után elkészülnek a választási jegyzőkönyvek, azokat az ellenzéki szavazóköri delegáltak lemásolják, a másolatot pedig elküldik a kerületi kampányfőnököknek. A kampányfőnökök feladata lesz, hogy ezeket az adatokat feltöltsék egy nem nyilvános adatbázisba. Az adatbázist csak azután teszik nyilvánosan elérhetővé, hogy a jogszabályok azt lehetővé teszik – tette hozzá. Indoklásként azt mondta: már 2018-ban is több kétség merült fel az országgyűlési választás tisztaságát illetően, az alternatív szavazatszámláló rendszer azonban mindenkit megnyugtathat afelől, hogy semmiféle csalásra nincs lehetőség.

Karácsony Gergely egyúttal azt is bejelentette, hogy Budapesten minden szavazókörben lesz ellenzéki delegált. A sajtótájékoztatón részt vett két egykori riválisa is. A DK által támogatott Kálmán Olga azt mondta, jogosak azok a félelmek, amelyek a 2018-as országgyűlési választás után “a rossz érzésünket táplálták”. Az alternatív szavazatszámláló rendszerrel ezt a rossz érzést akarják idejekorán elfojtani – érvelt.

A volt műsorvezető arról is beszélt, hogy létrehoztak egy honlapot, amelyen lakcím beírása után mindenki megtalálhatja a választókörzetében induló ellenzéki polgármestert és képviselőjelöltet. Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum volt főpolgármester-jelöltje azt hangsúlyozta, hogy az ellenzéki szavazatszámlálók minden támogatást megkapnak majd október 13-án, ha kétes ügyekkel szembesülnek. Karácsony Gergely, aki “minden idők legdurvább” kampányáról beszélt, arra kérte a választókat, arról is szavazzanak, hogy kinek van programja, ki próbál Budapest jövőjéről beszélni, és kik azok, akik nem vitáznak, nem hirdetnek programot, de bele próbálják fojtani a szót az ellenzékbe.

Kérdésre válaszolva példaként említette, hogy a programismertetőjük után a sajtó elsősorban arról számolt be, hogy csuklyával eltakart fejű fiatalok egy hajóról megzavarták a rendezvényt. Annak nincs hírértéke, hogy a fűtési szezonban a nyugdíjasok segítséget kérhetnek az önkormányzattól, vagy hogy a 14 évesnél fiatalabbak ingyen utazhatnak majd – tette hozzá.

Külön kérdezték azokról az interneten hozzáférhető fotókról és filmfelvételről, amelyeken az ismeretlen közzétevő állítása szerint többek között Borkai Zsolt, Győr kormánypárti polgármestere látható több ember társaságában szexuális aktus közben. A főpolgármester-jelölt azt felelte: a közügyek odáig tartanak, “ameddig a közpénz tart”. Ha valaki olyan dzsemborikon vesz részt, amelyek kapcsán felmerül a kétség, hogy közpénzekkel hozhatóak kapcsolatba, akkor azok közügyek. Ha valakit olyan mulatságra visznek el, amelyet olyan vállalkozások finanszíroznak, amelyek milliárdokhoz jutottak a fideszes döntéshozók döntései nyomán, akkor az az eset is közüggyé válik – fűzte hozzá.

Közölte, az emberek, a politikusok magánéletét el kellene választani ezektől az ügyektől, de minden, ami közpénz, az közügy marad. Hozzátette, kiszabadult egy olyan szellem a palackból, amit érdemes lenne visszazárni, és visszavinni a politikát oda, ahová tartozik, az emberek hétköznapjait szolgáló közügyek világába. A sajtótájékoztatón egy újságíró odavitt Karácsony Gergelynek egy olyan lapot, amelyen két fénykép volt látható, és arra kérte, döntse el, mindkét felvételen Lackner Csaba kispesti ellenzéki önkormányzati képviselő látható-e. A Magyar Nemzet és a Hír TV ugyanis a birtokukba jutott képi és hangfelvételekre hivatkozva a múlt héten arról számolt be, hogy a politikus közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt.

A főpolgármester-jelölt azt felelte, hogy nem ismeri Lackner Csabát. Hozzátette, Gajda Péter (MSZP) kispesti polgármester pedig azt állítja, hogy nem ismerte fel a sajtóban közzétett képen az önkormányzati képviselőt. Karácsony Gergely hangsúlyozta, azt végképp nem tudja megítélni, hogy a hangfelvételen ki beszél, de Gajda Péter egy nyilatkozatában már visszautasította, hogy “ez a hangfelvétel bármilyen szempontból bármit bizonyítana”.

Közölte: a két, a sajtótájékoztatón bemutatott lapon látható személy között nagyon nagy a hasonlóság, de a videofelvétel semmit nem alapoz meg a megfogalmazott vádakból. Újabb kérdésre visszautasította, hogy Kispesten korrupciós botrány lenne. Karácsony Gergely azt azonban kijelentette, hogy ha bármelyik jelöltre hitelt érdemlően rábizonyítanának egy korrupciós vádat, akkor annak távoznia kellene a közéletből.

Megkérdezték tőle, hogy ha a felvétel nem valós, akkor az MSZP miért léptette vissza a jelöltségtől Kránitz Krisztiánt, akit a hangfelvétel alapján akár egy komoly korrupciós esettel is összefüggésbe lehet hozni. Karácsony Gergely azt felelte, hogy a férfit nem léptették vissza, mert a 2019-es önkormányzati választáson nem is volt jelölt. Hozzátette, az ügyet nem ismeri olyan mélységeiben, hogy válaszolhasson arra, Kránitz Krisztián miért nem indult a választáson.

Forrás: MTI.hu
Fotó: MTI.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com