Önkormányzat 2019 – Huszonötezer delegált segíti a választási bizottságok munkáját

Több mint huszonötezer delegáltat jelentettek be a választási bizottságokba a jelöltek és a jelölőszervezetek a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szerint.

A vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választásra a jelöltek és jelölőszervezetek múlt héten pénteken 16 óráig jelenthettek be delegáltakat a választási bizottságokba. A csütörtöki adatok szerint 25 449 delegáltat jelentettek be, lényegesen kevesebbet, mint öt éve, amikor ez a szám 33 ezer volt.

A 10 278 szavazatszámláló bizottságba és az egyszavazókörös településeken a helyi választási bizottságba két-két tagot lehetett delegálni. Ezek a bizottságok legalább öttagúak: a három választott tagot még az országgyűlési választás előtt megválasztották a képviselő-testületek, a többi tagot a jelöltek, a jelölőszervezetek delegálhatják. Ahol nincs elegendő delegált, a helyi választási iroda póttagokkal egészíti ki a testületeket.

A többszavazókörös települések választási bizottságaiba és a területi választási bizottságokba egy-egy tagot küldhettek a választókerületben jelöltet, listát állító jelölőszervezetek. Két tagot küldhetett a szavazatszámláló bizottságba az egyéni listás vagy egyéni választókerületi képviselőjelöltet, polgármesterjelöltet, főpolgármester-jelöltet, valamint kompenzációs, fővárosi kompenzációs és megyei listát állító jelölőszervezet, továbbá a független jelölt.

A helyi választási bizottságba egy tagot delegálhatott az egyéni listás vagy egyéni választókerületi képviselőjelölt, a polgármesterjelöltet állító jelölőszervezet és a független jelölt. A területi választási bizottságba egy tagot küldhetett a megyében listát állító jelölőszervezet, a Fővárosi Választási Bizottságba ugyancsak egyet a főpolgármester-jelöltet és fővárosi kompenzációs listát állító jelölőszervezet, valamint a független főpolgármester-jelölt.

A közösen jelöltet, illetve listát állító szervezetek együttesen voltak jogosultak tagot megbízni a választási bizottságba. A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com