Olajszennyezés ellen fejlesztettek ki új anyagot kínai tudósok

A természetes anyagok szerkezetét utánzó habszivacsot fejlesztettek ki kínai tudósok, melynek segítségével különválasztható egymástól a víz és az olaj, vagyis alkalmas az olajszennyezés elhárítására.

A víz és az olaj különválasztása súlyos kihívást jelent a világszerte egyre nagyobb mennyiségben keletkező ipari szennyvíz, valamint a természetes vizeket szennyező olajfoltok miatt.

Az olajszennyezés elhárításárának hagyományos módszerei, köztük az égetés és a szűrés energia- és időigényesek, valamint további környezetszennyezést okozhatnak. Az északkelet-kínai Csöcsiang tartományban Ningbói Anyagtechonlógiai és Mérnöki Tudományok Intézetének kutatói olyan biomimetikus, vagyis a természetes anyagok tulajdonságait utánzó polipropilén habszivacsot fejlesztettek ki, amely szerkezetének köszönhetően hatékonyan választja külön a vizet és az olajat. A Chemical Engineering Journal című lapban közölt tanulmány szerint a méhsejt mintázatú habszivacs belseje csőszerkezetű, a tesztek során rendkívül jó nedvszívó- és szűrőképességet mutatott.

A habszivacson átvezetett olajos víz pillanatok alatt átszűrődik és tisztán távozik, miközben a szivacs magába szívja az olajat. Gyorsasága mellett a módszer előnye, hogy az anyag könnyen előállítható, olcsó és környezetbarát, vagyis nagy lehetőségeket rejthet magában az olajszennyezés elleni küzdelemben – írták a kutatók.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com