Október végén rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet

Országszerte több mint száz helyszínen ünneplik ingyenes vetítésekkel az animáció világnapját október 26. és 28. között az Országos Rajzfilmünnep keretében.

M. Tóth Géza animációsfilm-rendező, producer, a Rajzfilmünnep ötletgazdája és a programsorozatot szervező Kedd Animációs Stúdió alapító-vezetője az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: amikor hét éve elindították a Rajzfilmünnepet, az volt a szándékuk, hogy az animációs film teljességét vigyék a közönség elé.

Kiemelte: az országszerte mozikban, művelődési és közösségi házakban, könyvtárakban zajló vetítésekhez egyéb programok is kapcsolódnak, például kiállítással, kézműves foglalkozással, bábbemutatóval várják az érdeklődőket. A Rajzfilmünnepen a műfaj több tízezer emberhez juthat el – tette hozzá.

Budapest mellett az ország mind a 19 megyéjében tartanak programokat, több mint 90 település csatlakozott a rendezvényhez. A Rajzfilmünnep programja több mint 130 animációs alkotásból, egész estés és kisfilmből, illetve sorozatból áll, amelyekből a résztvevő helyszínek szabadon választhatnak. A filmkínálat nemcsak a gyerekeknek szól, felnőtteknek készült magyar és nemzetközi animációs filmeket is beválogattak a szervezők a programba.

Abból az alkalomból, hogy Richly Zsolt és Marék Veronika népszerű rajzfilmsorozata, A kockásfülű nyúl négy évtizede volt először látható a tévében, a rendezvény kiemelten foglalkozik az alkotással és áttekintést ad a rendező műveiből. Látható lesz a tavaly megjelent Luther című rajzfilmsorozat, a Háry János és a Kíváncsi Fáncsi több része is.

Marék Veronika író, grafikus arról szólva, hogy mi lehet a titka A kockásfülű nyúl töretlen sikerének, elmondta: az, hogy a film ennyi idő múltán is eleven, őket is meglepi és örömmel tölti el, titka pedig az lehet, hogy érdekes a négy alapfigura, és a nyuszi, amelynek nincs varázsereje, sérülékeny és küzdő lény. Poros, sáros lesz, megcincálják, egyetlen különleges adottsága, hogy repülni tud, és ez adja a lehetőséget, hogy olyan dolgokat megoldjon, amelyek kilátástalannak tűnnek – mondta, kiemelve: ezek a figurák viszik a mai napig a történetet.

Richly Zsolt rajzfilmrendező elmondta: feltehetőleg az egyszerű alapformák azok, amelyek segítségével a gyerekekhez közel kerül a film. Felidézte: eleinte féltek attól, hogy néma a film, és nem lehet majd érteni, de egy próbavetítés az ellenkezőjét bizonyította, a gyerekek számára világos volt a mese.

A Luther című sorozatról elmondta: a forgatókönyvet jegyző Lackfi Jánossal nem oktatófilmet, hanem tíz minidrámát készítettek, amely a történelmet ismerő tanuló ifjúságnak szól. A 13 perces filmekből álló sorozat hat évig készült, az animációnál kevesebb színt használtak és a fametszet és a képregény közötti stílust alkalmaztak.

Az animáció világnapján, október 28-án záruló rendezvény programjában hazai klasszikusok és az elmúlt években készült magyar művek egyaránt helyet kaptak. A külföldi animációk között az egész estés alkotások mellett különböző országok rövidfilmes válogatásait is láthatja a közönség.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com