OKF: továbbra is fennáll a szén-monoxid-mérgezés veszélye

Hiába ért véget hivatalosan a fűtési szezon szerdán, továbbra is fennáll a szén-monoxid-mérgezés veszélye – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken az MTI-vel.

    Mukics Dániel azt írta, hogy a fűtési szezonban ugyan több mérgezéses eset történik, de ahol nyílt lánggal működő vízmelegítő működik, ott egész évben potenciális veszélyt jelent a szén-monoxid-mérgezés.
Idén eddig 345 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, amelyek során 150-en mérgezést szenvedtek, hatan pedig meghaltak – tudatta.
Ismertette, hogy a balesetek általában a készülékek rossz, engedély nélküli telepítése, a szellőzés vagy a karbantartás hiánya miatt történik. Azok a készülékek veszélyesek, amelyek a szoba, konyha vagy fürdőszoba levegőjét használják az égéshez, mert a nyílt égésterű vízmelegítő nagyon hamar elhasználja egy kis helyiség levegőjét. A mérgezések fele a fürdőszobában történik – hívta fel a figyelmet.
A katasztrófavédelem a balesetek megelőzéséért szellőzőnyílás beszerelését, a készülékek rendszeres karbantartását, és szén-monoxid-érzékelő eszköz használatát javasolja.

 

 

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com