Óhazából újhazába – Emberi és családi sorsok az emigrációban címmel nyílt kiállítás

Óhazából újhazába – Emberi és családi sorsok az emigrációban címmel nyílt kiállítás a Mikes Kelemen Program keretében pénteken a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában.

    Rácz György, az MNL Országos Levéltáráért felelős főigazgató helyettese a pénteki budapesti megnyitón kiemelte: a tárlat a hétvégén megvalósuló Kulturális Örökség Napjai programsorozat részét képezi.

A kiállítás célja, hogy megjelenítse az európai kulturális értékek megőrzésének módjait és stratégiáit a diaszpórában élő magyar családok és közösségek körében. Ezt a Mikes Kelemen Program során beérkezett dokumentumokon keresztül több tárló, tabló és interaktív tábla segítségével mutatják be az érdeklődőknek.

Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos felidézte: 2010 óta a nemzetpolitika a kormányzaton belül magasabb szintre került, azóta intézményes formában is kiemelt figyelmet fordítanak nemcsak a Kárpát-medencei magyarságra, hanem a diaszpórában élőkre is, hiszen mintegy 2 és fél millióan vannak azok, akik szétszóródva a világban élnek.

Elmondta: céljuk, egy olyan központ létrehozása, ahol be tudják mutatni, hogyan és miért hagyták el hazánkat honfitársaink.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com