OGY – Folytatódik a jövő évi büdzsé általános vitája

Az Országgyűlésben ma képviselői felszólalásokkal folytatódik a kormány 2020-as költségvetési javaslatának általános vitája.

    Az aktuális ülés negyedik napja reggel 8 órakor kezdődik, a vitára napközben 14 órás időkeret áll rendelkezésre.
A jövő évi büdzsé tárgyalása szerdán, a pénzügyminiszter nyitóbeszédével kezdődött. Varga Mihály elmondta, a 2020-as költségvetés a családok támogatása mellett az eddig elért gazdasági eredmények megvédéséről és a folytatódó adócsökkentésekről is szól. A tárcavezető a családok támogatását és a gazdaságvédelmi akcióterv forrásainak biztosítását nevezte a fő céloknak.
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke felszólalásában megalapozottnak nevezte a 2020-as költségvetést, amely szerinte hozzájárul a magyar gazdaság fenntartható kifehérítéséhez és a kiszámítható, stabil gazdasági folyamatokhoz, valamint megfelelő keretet biztosít a társadalompolitikai célkitűzések megvalósításához.
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke hangsúlyozta, a jövő évi költségvetési törvényjavaslat a pénzügyi stabilitást tükrözi. Ahol stabilitás van, ott van gazdaság- és társadalompolitikai mozgástér, és ez látszik megvalósulni immár lassan egy évtizede a költségvetésekben – mondta.
A 2020-as költségvetési javaslat általános vitája pénteken fejeződik be.

Forrás: MTI

Fotó: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com