Nyolc friss alkotást tűz műsorra a Román Filmhét az Urániában

Nyolc, rangos díjakat is begyűjtő friss alkotást tűz műsorra az idei Román Filmhét, amelyet november 15. és 19. között tizenharmadik alkalommal rendeznek meg Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az idei filmhét díszvendége lesz a több román és nemzetközi filmből ismert Vlad Ivanov színész, aki Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap című Arany Pálma-díjas filmjével vált népszerűvé és legutóbb Kenyeres Bálint Tegnap, valamint Nemes Jeles László Napszállta című filmjének főszerepében láthatta őt a magyar közönség – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Az ötnapos eseménysorozat közönségtalálkozóval veszi kezdetét november 15-én az Uránia kávézójában, ahol Vald Ivanovval tartanak beszélgetést Gyenge Zsolt filmkritikus közreműködésével. Majd az Egy lépéssel az angyalok mögött című filmet vetítik. Daniel Sandu román rendező első nagyjátékfilmjében Vlad Ivanov egy megvesztegethetetlen, de erőszakos lelkésztanárt alakít. A történet egy ortodox szeminárium zárt közösségének világába viszi el a nézőt.

Vlad Ivanov egy másik főszerepben is látható lesz a filmhéten: a Kupakok című alkotásban egy gátlástalan vállalkozót formál meg, akit egy szívinfarktus és a kilátásba helyezett szívátültetés rémképe késztet arra, hogy változtasson az életén. Ivanov filmbeli partnerei Adrian Titieni és Diana Cavallioti.

Az idei Román Filmhét programjában nagyobb teret kapnak a női alkotók. Adina Pintilie Arany Medve-díjas, kritikusokat megosztó Ne érints meg! című filmje tabuk nélkül beszél a szexualitásról, és alapjaiban kérdőjelezi meg az intimitásról alkotott elképzeléseinket.

Ivana Mladenovic első nagyjátékfilmje, a nagyrészt amatőr szereplőkkel forgatott A Ferentari negyedi katonák Bukarest legszegényebb negyedében játszódik és két periférián élő ember kapcsolatát mutatja be. Ana Lungu rendező (A cet gyomrában, Egy jókislány önéletrajza) ironikus hangvételű filmje, az Egy herceg és egy fél a bukaresti művészvilágban játszódik, és egy baráti társaság kapcsolati dinamikáját tárja a nézők elé.

Két dokumentumfilm is szerepel az idei programban: az ismert újhullámos rendező, Corneliu Porumboiu (Rendészet, nyelvészet, A kincs) Mindörökké futball című dokumentumfilmje egy különc futballrajongó portréját mutatja be, míg A Brassó, 1987 – két évvel elsietve című dokumentumfilmmel az alkotók az első romániai tömegmegmozdulásnak állítanak emléket, amely 31 éve, november 15-én tört ki a kommunista rezsim ellen. Valós eseményeket dolgoz fel, a Giulesti szülészotthonban történt tragikus kimenetelű tűzvész ihlette Rövidzárlat című játékfilm Catalin Saizescu rendezésében.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com