Május elejétől az egyéni vízi sportok kedvelői már birtokukba vehették a Lupa-tavat, majd május közepétől már a Lupa Fishing horgászcentrum is elérhetővé vált a sporthorgászoknak, ahol kapitális halak is horogra kerültek a tó északi részén újonnan kialakított 35 horgászállásos pecahelyen.
Miután a héten a fővárosban és környékén is újraindulhatott az élet, május 22-től végre mindenki számára megnyitja kapuit Budapest tengerpartja, a Lupa Beach. Mondhatni a legjobbkor, mert az előrejelzés 25 fokot prognosztizál a nyitóhétvégére.
A Lupa kifejezett figyelmet fordít a családosokra, ezért a tó körül számos családbarát szolgáltatást alakítottak ki, ami vonzó lehet még az apró csemetéket pátyolgató szülőknek is, de az óvodás, vagy iskolás gyerekeknek már kifejezett mennyország az a rengeteg izgalmas lehetőség, amivel a családok számára dedikált partszakaszon és környékén várják őket. Kialakítottak egy, a tóból leválasztott maximum 50 centi mélységű pancsoló részt, amibe biztonságosan totyoghatnak a legkisebbek is, akár vizes fejkendő nélkül is, hisz’ egy nagy ponyva vet árnyékot a Gyerek Beach ezen részére. A nagyobbaknak ott van a hatalmas vízi kalandpark, ami tulajdonképpen egy nagy, felfújható “vízi vár”, mászókákkal, csúszdával, ugrálókkal. Persze nem lehetnek egész nap csak a vízben a gyerekek, ezért építettek egy látványos, fából készült, tematikus játszóteret is. De van trambulinpark, légvárak, vízi dodzsem és egy hatalmas partra vetett vitorlás hajó díszlet is, amin akár szülinapi zsúrokat is lehet rendezni. Emellett az idei évtől már szakképzett gyerekanimátorok segítenek a szülőknek, ha kicsit szabadulnának a gyermek állandó felügyeletétől.
Természetesen a biztonság terén szem előtt tartják a hatóságok által a járvány kapcsán meghatározott szabályokat és ajánlásokat is, legyen az a távolságtartás, a közös helyiségek gyakoribb fertőtlenítése vagy a személyes higiénia, a kézfertőtlenítés biztosítása. Sőt a speciális helyzetre való tekintettel kialakítanak egymástól nemcsak megfelelő távolságra lévő, de “paravánokkal” elszeparált napágy blokkokat is, amiket ki lehet az elkülönülésre vágyók által bérelni. Mivel a tó partján már most is 2,5 kilométer hosszan terül el a Lupa Beach, így ez ma az ország legnagyobb természetes vizű strandja, ezért az üzemeltetőnek nem okoz problémát, hogy a látogatókat ne kelljen összezsúfolni, de amíg a járványveszély fenn áll, úgy döntöttek, hogy csak a normál kapacitás felét kitevő látogatót engednek be egyszerre a strand területére.
A Lupán a modern technológiát is segítségül hívták a járvány elleni védekezéshez. A Magyar Infektológus Társaság által lektorált, NoCovid e-learning felületet használják a strand személyzetének oktatására és egészségügyi állapotának folyamatos ellenőrzésére. Minden dolgozónak el kell olvasnia a munkájára vonatkozó tanácsokat és előírásokat, majd a rendszer le is ellenőrzi a „tudásukat”. Ezen felül a rendszer meghatározott időközönként újra felméri az állapotukat és kockázatukat. Ezzel sikerül elérnünk, hogy hazánkban az első „biztonságos strand” minősítést érdemeltük ki a rendszert kifejlesztő szakemberektől.