Nyári Károly – Lelkileg nagyon összetör egy-egy hír a nagyvilágból

A zongoraművész minden idejét a gyakorlás és a dalszerzés tölti most ki. A járványügyi hírek, valamint szerettei hiánya igencsak megviselik. Nehezebb pillanataiban edzéssel és zenéléssel próbál meg átlendülni a rosszabb periódusokon.

Igyekszik hasznosan eltölteni az otthoni karanténidőt Nyári Károly, aki rendkívül szigorúan veszi a biztonsági intézkedéseket.

„A járvány előtt is csak akkor mozdultam ki, ha indokolt volt, fellépésekre, megbeszélésekre és ahova tényleg szükséges volt. A járvány kirobbanása óta azonban még a kertkapun se lépek ki. Házhozrendelünk, vásárolni se járunk ki. Próbáltunk berendezkedni erre az új élethelyzetre, de a szeretteim, pláne a kisunokám nagyon hiányoznak” – mondta a 95.8 Sláger FM-en a zenész, aki komponálással tölti szinte minden idejét. „Általában egészen máshogy gyakorlunk: mindig készülünk egy fellépésre, egy koncertre. Ez most nincs, így szabadabban, enélkül a „nyomás” nélkül lehet alkotni. Ezzel, töltöm most a legtöbb időm” – árulta el Nyári Károly, aki fizikálisan is igyekszik formában tartani magát.

„Mivel ülőmunkát végzek figyelnem kell arra is, hogy a fizikumom is rendben legyen. Szerencsés vagyok, hiszen a kertbe bármikor ki tudok menni egy sétára vagy egy kis kocogásra. A napi 5-6 km-t még így is teljesítem” – mondta a zenész, akit megviselnek a nagyvilág járványügyi hírei.

„A zene sok mindenen átsegít. Nagyon bánt lelkileg is ez a világjárvány, nyomonkövetem a történéseket. Egy-egy hír után lelkileg nagyon össze tudok törni, nehezen tudok felocsúdni, de muszáj! Talpra kell állni és várni, hogy kialakuljon egy olyan helyzet, amikor minden mehet tovább” – mondta a műsorvezetőnek Kalmár Tibornak, Nyári Károly. A beszélgetés a https://www.youtube.com/watch?v=ZLs0AlbDryE linken érhető el.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com