A növendékek is nagy feladatot kaptak a Diótörőben

A Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is nagy feladatot kaptak a Harangozó Gyula által rendezett és koreografált Diótörőben, amelyet az Budapesti Operettszínházban lehet megtekinteni – közölte Kozmér Alexandra Harangozó-díjas balettművész kedden az M1 aktuális csatornán.

    A darab első felében inkább a fiatalokon, a második felében pedig az Operettszínház társulatán van a hangsúly – tette hozzá.
Kitért arra is: Harangozó Gyula feldolgozásában a Diótörő modernebb és a gyerekek számára izgalmasabb darab lett.

Gallai Zsolt, a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa azt mondta, hogy a Diótörő vonzza a közönséget, mert a darab varázslatot mutat be.

A pénteken bemutatott, két felvonásból álló Diótörőben Klára hercegnő szerepében Kozmér Alexandra, Ottlik M. Laura, a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa és Szelényi Dorka mutatkozik be. Diótörő hercegként Gallai Zsolt és Sík Milán, a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosai, valamint Somai Valér lép színpadra.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com