Notebook.hu: az iskolakezdéskor megduplázódnak a laptop-eladások

Az iskolakezdési időszakban jellemzően megduplázódik a laptopok eladása, a Notebook.hu azzal számol, hogy az idén ebben az időszakban 20 százalékkal több laptopot adnak el.

Farkas András, a Notebook.hu ügyvezető igazgatója a társaság csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a laptopok eladásából származó árbevételük az idei év első hét hónapjában csaknem 20 százalékkal bővült, és meghaladta az 1 milliárd forintot.

A társaság tavalyi árbevétele 3 milliárd forint volt, ami 8 százalékos növekedés az azt megelőző évhez képest. Az idén szeretnék elérni a 4 milliárd forintos árbevételt. A Notebook.hu teljes árbevételének közel 65 százaléka a laptopok eladásából származik. A lakossági piacon részesedésük eléri a 15 százalékot.

Az ügyvezető igazgató szerint az elmúlt években jelentősen emelkedett az eladott laptopok átlagára, három éve még 120-140 ezer forint volt, idén már 60 ezer forinttal többet, 180-200 ezer forintot tesz ki.

Horváth Richárd, a CHS számítástechnikai nagykereskedés üzletfejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy a magyarok egyre jobb teljesítményű gépeket vásárolnak. A kalózszoftverek használata jelentősen visszaszorult az utóbbi években Magyarországon, amihez hozzájárult, hogy az új gépeket már előre telepített szoftverekkel lehet megvenni.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com