Nőstény tamarin érkezett a debreceni állatkertbe

Nőstény aranykezű tamarinnal – karmosmajommal – gyarapodott Magyarország első vidéki állatkertjének, az idén 60 éves debreceni nagyerdei állatparknak a gyűjteménye – közölte az intézmény vezetője szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

    Nagy Gergely Sándor tájékoztatása szerint a hároméves aranykezű tamarin (Saguinus midas) a szegedi vadasparkból érkezett Debrecenbe az európai fajmegmentő program keretében.

Reményeik szerint az új nőstény érkezésével hét év elteltével hamarosan ismételten gyarapodhat a tamarincsalád – tette hozzá, megjegyezve, hogy a két hím és az új nőstény összeszokatása a napokban megtörtént, az utóbbi jól érzi magát új helyén, így a karmosmajomcsapatot már láthatja a nagyközönség is a trópusi házban.

Az Amazonas folyó észak-keleti medrének környékén élő karmosmajmokat élőhelyük pusztulása mellett az illegális állatkereskedelem fenyegeti, ezért szerepelnek a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján, valamint a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló Washingtoni Egyezmény II. függelékében – magyarázta a szakember.

Forrás: MTI

Fotó: zoobudapest.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com