A nőknél 12., a férfiaknál 21. a jégkorong-válogatott a világranglistán

A nőknél – története legjobb pozícióját elérve – a 12., a férfiaknál pedig 21. a magyar jégkorong-válogatott a pénteken nyilvánosságra hozott világranglistán.

    A nemzetközi szövetség (IIHF) honlapján megjelent legfrissebb rangsorban a férfiaknál Kanada, Oroszország és Finnország áll az első három helyen, míg a nőknél az éllovas Egyesült Államok mögött Kanada a második, Finnország a harmadik.
Érdemi változás egyik ranglistán sem történt, miután a koronavírus-járvány miatt a világbajnokságokat törölni kellett. A magyar női válogatott március végétől a kanadai Truróban a csehekkel, a dánokkal, a japánokkal és a németekkel találkozott volna a világelitben, a férfi csapat pedig hétfőtől a dél-koreai, az osztrák, a francia, a házigazda szlovén, valamint a jobbára székely hokisokból álló román csapattal harcolt volna a ljubljanai divízió I/A-s vb-n.
A mostani világranglisták alapján elkészítették a 2022-es pekingi téli olimpia kiemelését is. A magyar férfi válogatottra a – tervek szerint – augusztus végén Rigában vár ötkarikás kvalifikációs torna a házigazda lettek, az olaszok és a franciák ellen. Amennyiben ezt sikerrel veszi, úgy vagy a B csoportba kerülhet a címvédő – Phjongcshangban Olimpiai Sportolók Oroszországból néven diadalmaskodó – orosz, cseh, svájci hármas mellé, vagy a C jelű kvartettbe a finnek, a svédek, és egy további, selejtezőből kijutott csapat társaságába.
A női kvalifikációval kapcsolatos további információkat később hozza nyilvánosságra az IIHF. Az biztos, hogy a világranglista 7., 8. és 9. helyezettje, azaz Csehország, Németország és Svédország megkapja a jogot, hogy – a tervek szerint február 11-14. között – hazai pályán rendezzen tornát az utolsó selejtezőkörben, amelyben a magyar együttes is érdekelt lesz. Kolbenheyer Zsuzsanna, a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának tagja arról tájékoztatta az MTI-t, hogy várhatóan a cseh, a norvég és egy előselejtezőből továbbjutott együttes lesznek a riválisok. A kvartett első helyezettje vehet részt a 2022-es pekingi olimpián.
Az ötkarikás játékokon a női mezőnyt első alkalommal tíz csapat alkotja majd, a felsőházat jelentő A csoportban a világranglista első öt együttese kapott helyet, míg a kvalifikáció továbbjutói Japán és Kína társaságában a B jelű ötösben kapnak helyet.

A 2022-es pekingi téli olimpia jégkorongtornájának kiemelései:
férfiak:
——-
A csoport:
Kanada (1.), Egyesült Államok (6.), Németország (7.), Kína (12.)
B csoport:
Oroszország (2.), Csehország (5.), Svájc (8.), a selejtezőből továbbjutott 3. csapat (11.)
C csoport:
Finnország (3.), Svédország (4.), a selejtezőből továbbjutott 1. csapat (9.), a selejtezőből továbbjutott 2. csapat (10.).

nők:

A csoport:
Egyesült Államok (1.), Kanada (2.), Finnország (3.), Oroszország (4.), Svájc (5.)
B csoport:
Japán (6.), a selejtezőből továbbjutott 1. csapat (7.), a selejtezőből továbbjutott 2. csapat (8.), a selejtezőből továbbjutott 3. csapat (9.), Kína (10.)

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com