Nők a vasúton – a MÁV is részt vesz a Sokszínűség Hetén

Idén harmadszor csatlakozott a MÁV-csoport a Sokszínűség Hete programjához. A székesfehérvári vasútállomásra szervezett programon Tari Annamária, pszichológus beszélgetett a résztvevőkkel a XXI. századi nők helyzetéről, és több, a vasúton dolgozó kolléganő és női vezető is mesélt a munkájáról. Az esemény zárásaként a Székesfehérvárról induló vonatot kizárólag nőkből álló személyzet vitte Budapestre.

 

A program célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatnál dolgozó nők szerepére, feladataik sokszínűségére. A vasúttársaság számára természetes, hogy egy külső szemlélő által „férfivilágnak” titulált területen, több mint 150 éve dolgoznak nők kiemelkedő szakmai teljesítménnyel, a férfiakkal egyenlő körülmények között, ahol ugyanolyan esélyük van vezetővé válni. A MÁV-csoport 38 ezer dolgozójából közel 8000 a női munkavállaló. A legmagasabb arányban, több mint 50%-ban a MÁV Szolgáltató Központban dolgoznak nők. Nem csak a beosztotti munkakörben, de a vezetők között is magas létszámban találkozhatnak női kollégákkal. Közép- és felsővezetők 23%-a (ezen belül például az állomásfőnökök negyede), a felsővezetőknek pedig 42%-a nő.  A rendezvényen a MÁV több női felsővezetője is részt vett, személyes tapasztalataikról, munkájuk sokszínűségéről, szakmai karrierútjukról meséltek a hallgatóknak.

Egy FLIRT vonat fedélzetén beszélgetett Tari Annamária, pszichológus a XXI. századi nők helyzetéről, valamint több vasutas kolléganővel is megismerkedhettek a résztvevők, akik olyan munkakört töltenek be, amit általában férfiak szoktak. Meséltek a mindennapi feladataikról, és megosztották tapasztalataikat arról, milyen nőként ezekben a pozíciókban tevékenykedni. Lehetőség nyílt egy főrendelkező és egy külsős forgalmi szolgálattevő kolléganő munkáját a saját munkakörnyezetében is megfigyelni, betekintést engedtek a modern technikával felszerelt felújított forgalmi irodákba is.

Más nem is szemléltethetné jobban, milyen változatos pozíciókban dolgoznak nők a vasúton, mint az, hogy a program végét követően a Székesfehérvárról Budapestre közlekedő vonaton szolgálatot teljesítő teljes személyzet csak nőkből állt: a motorvonat vezető, a kalauzok, az állomáson a forgalmi szolgálattevők, sőt a váltókezelő is.

A sokszínűség Hetét az Európai Sokszínűségi Karta Magyarország szervezi. A 2016-ban indult kezdeményezés célja a szemléletformálás, a szervezetek vezetőinek elkötelezése és támogatása a szervezeti sokszínűség megvalósításában, egyúttal inspiráció is a humán erőforrás menedzsment fejlesztésére, újragondolására.

 

Forrás, fotó: MÁV



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com