Női röplabda Bajnokok Ligája – Győzelemmel kezdett a Vasas

    A visszavágót jövő kedden 19 órától rendezik a Ludovika Arénában.
A párharc továbbjutójára az albán Partizani Tirana vagy a bosnyák ZOK Bimal-Jedinstvo Brcko vár a húszcsapatos főtáblára kerülésért.
Eredmény:
Luka Bar (montenegrói)-Vasas Óbuda 0-3 (-12, -17, -7)
—————————————————–
a Vasas legeredményesebb pontszerzői: Török 16, Dékány 13, Kjelstrup 10

A története első BL-fellépése előtt álló Vasas játékosai a mérkőzés napján sem mutatták semmi jelét annak, hogy a szokásosnál idegesebbek vagy feszültebbek lennének. A csapat tagjainak – hétfőhöz hasonlóan – ezúttal is jutott ideje egy sétával egybekötött kávézásra a tengerparti város sétányán a 23 fokos, szikrázó napsütéses időben.
A mintegy 2500 férőhelyes városi sportcsarnokot már a reggeli edzésre BL-re alkalmas állapotba hozták, azaz leterítették a speciális borítást a parkettára, és felkerültek az európai szövetség molinói, zászlója, illetve a kifejezetten a sorozathoz készített hálót is kifeszítették.
A mérkőzés kezdetekor nagyjából 200 szurkoló – köztük öt Vasas-drukker – foglalt helyet a lelátón, akik azt láthatták, hogy a magyar csapat a nyitófelvonás elejétől kezdve ráerőlteti akaratát a montenegrói bajnokra. A Vasas játékosai sokszor már jó nyitásaikkal megoldhatatlan feladat elé állították a riválist, így a vendég együttes könnyedén szerezte meg a vezetést.
A második szettben nagyobb ellenállást tanúsított a Bar, de a lengyel Jakub Gluszak irányította magyar csapat a játékrész derekán ritmust váltott, és végül simán nyerte meg ezt a játszmát is.
A harmadik etapra a Vasas végképp megtörte a hazaiak ellenállását, a fővárosiak kedvük szerint szerezték a pontokat, Gluszak pedig egy híján minden játékosának megadta a lehetőséget, hogy bemutatkozzon a Bajnokok Ligájában.
“Elégedett vagyok, amiért jöttünk, azt elértük. A lányok megvalósították a megbeszélt taktikát, az ellenfelet a remekül helyezett nyitásainkkal megzavartuk. A házigazdák csak magas labdákból tudtak támadni, erre pedig jól felkészültünk” – mondta a mérkőzés után az MTI-nek a lengyel szakember.
Hozzátette, csapata kevés hibával röplabdázott, jó játékot mutatott, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a párharc még nem ért véget, a budapesti visszavágón is győzni kell a továbbjutáshoz.
A mérkőzés legeredményesebb röplabdázója a Vasas magyar válogatott ütője, Török Kata volt 16 ponttal.

 

 

 

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com