Népszava – Tovább drágulhat a sertéshús

Az év első kilenc hónapjában 10-12 százalékkal drágult a sertéshús, és a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertsépestis (ASP) járvány hatásai miatt – írta a Népszava hétfőn.

    A lap szerint egyes piaci szereplők azt sem zárják ki, hogy a sertéshús ára utoléri, esetenként meg is haladhatja a marhahúsét.
“A drágulással még egy-két évig együtt kell élnünk, egyelőre senki nem tudja megjósolni, mikor ér véget a járvány” – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.
Augusztusig a húskészítményeknél a drágulás átlagosan 4 százalék volt, és év végig ez is feljebb kúszhat. Az áremelkedést gerjesztheti, hogy az év első háromnegyed évében az élő sertés felvásárlási ára 30-40 százalékkal nőtt – írta a lap.
Bár az ASP az emberre nem veszélyes, a fertőzött állatok szinte kivétel nélkül elhullanak, és jelenleg semmilyen védőoltás, gyógyszer nincs ellene. A világ sertésállományának 20 százalékát adó Kínában becslések szerint már 100 millió állatot kellett levágni a fertőzések miatt. Romániában az ASP terjedése miatt levágott állományok olyan hiányt teremtettek, hogy a magyar export egy év alatt megkétszereződött a szomszédos országba – írta a Népszava.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com