Német egészségügyi miniszter: a homoszexualitás nem betegség, a megszüntetését célzó terápiákat be kell tiltani

Melegnek lenni nem betegség, kezelésre nincs szükség, az úgynevezett konverziós terápiákat pedig be kell tiltani – jelentette ki a német szövetségi kormány egészségügyi minisztere kedden Berlinben.

Jens Spahn tájékoztatóján elmondta, hogy a tárca által felkért szakértők megállapításai szerint a konverziós terápiák betiltása orvosilag indokolt és jogilag lehetséges. Ezért megkezdik az egyeztetést az igazságügyi minisztériummal, hogy lehetőleg még az idén elkészítsenek egy törvényjavaslatot az ilyen terápiák tiltásáról.

A tárca áprilisban állított fel egy bizottságot a kérdés tanulmányozására. A munkát a nem heteroszexuális önazonosságú, illetve a magukat nem nőként vagy férfiként meghatározó emberek társadalmi elfogadottságáért dolgozó közalapítvány (Bundesstiftung Magnus Hirschfeld – BMH) irányította.

A 46 tudósból és politikusból álló testület az esetleges tiltás orvos- és jogtudományi, társadalompolitikai és vallási-világnézeti szempontjait vizsgálta.
A tárca közleménye szerint a bizottság meghallgatott olyan személyeket, akik átestek konverziós terápián. Az ő  “szenvedéstörténeteik” is “nagyon hangsúlyosan” mutatják, hogy cselekedni kell – tudatták. A bizottság két előzetes jelentést állított össze. Az egyikben az orvosi, egészségügyi vonatkozású megállapításokat foglalták össze, kiemelve, hogy a homoszexualitás nem betegség, és ezért nem is kell kezelni.

Aláhúzták azt is, hogy a szexuális orientáció külső hatásra bekövetkező változása felettébb valószínűtlen, az erre irányuló kezelések viszont egyértelműen negatív hatásúak. A másik jelentésben az ügy alkotmányjogi vetületét tekintették át. A többi között kiemelték, hogy a büntetőjogban is rögzíteni kell a konverziós terápia alkalmazásának tiltását.  Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint a bizottság végső, összefoglaló jelentését várhatóan augusztus végén hozzák nyilvánosságra.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com