Nem a tervek szerint működik a csendes-óceáni szemételtakarítás

Nem a tervek szerint működik a csendes-óceáni szemételtakarítás két hónappal a különleges hulladékgyűjtő üzembe állítása után – közölte a The Ocean Cleanup projekt szóvivője.

    A problémát az jelenti, hogy a rendszer megfogja a műanyagot, de nem tartja meg. Boyan Slat, a projekt alapítója olyan előre nem látható problémáról beszélt, mely azonban – szerinte – megoldható. A csoport már néhány hete jelentette a problémát, de megoldást eddig nem találtak rá.
Jan van Evijk szóvivő szerint a System 001 nevű rendszer túl lassan mozog a vízben, de az ennek hátterében álló pontos ok nem ismert. A probléma nem jelentkezett sem a tesztelések, sem a számítógépes modellezések során.
A rendszer egy 600 méter hosszú, a víz felszínén lebegő műanyag csőből és egy három méter mélyen a víz alá merülő fésűszerű filterből áll. A filter által kiszűrt szemetet hajók szállítják a partokra.
Ahhoz, hogy a The Ocean Cleanup projekt működjön, a rendszernek gyorsabban kell haladnia a vízen, mint a műanyaghulladéknak, amelyet el kell fognia. A rendszer lassúságának okai a szél és a hullámok lehetnek – véli a szóvivő. Egy másik ok lehet, hogy a cső végei hullámszerű mozgást végeznek, ami lelassítja a rendszert.
A szerkezetet október elején kivontatták a Kalifornia és a Hawaii-szigetek között elterülő hatalmas csendes-óceáni szemétszigethez, a kaliforniai partoktól 2000 kilométerre lévő Great Pacific Garbage Patchhez a vízben lebegő műanyaghulladék összegyűjtésére. A kutatók becslései szerint a System 001 mintegy 1,8 milliárd műanyagdarabot gyűjthet össze.

 

 

 

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com