Négycsillagos szállodát fog építeni Zalaegerszegen az állam

Állami beruházással négycsillagos szálloda épül Zalaegerszegen, a tervek és engedélyek beszerzéséhez a város önkormányzata csaknem kétszázmillió forintot kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) – jelezte pénteki sajtótájékoztatóján a zalai megyeszékhely polgármestere.

    Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta: az egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ több mint egy évtizede üresen álló épületének lebontása után, a helyén épül majd meg a négycsillagos, konferenciák rendezésére is alkalmas belvárosi hotel. Az előkészítésre, a kiviteli és engedélyes tervek készítésére 190,5 millió forintot adott át az MTÜ Zalaegerszeg önkormányzatának.
A polgármester felidézte, hogy az egykori művelődési ház bezárásáról 2007-ben döntött akkori fenntartója, a Zala Megyei Önkormányzat.
A város 2015-ben vette át ingyenesen a tulajdonjogot, mert egy későbbi pályázat forrásaink felhasználásával oda költöztette volna a Griff Bábszínházat és a városi művelődési központ egyes részlegeit. Miután az eltelt években már nem volt ilyen célra állami vagy európai uniós pályázat, Zalaegerszeg 2018-ban visszaadta az ingatlant az államnak.
Az elsősorban az épülő járműipari tesztpálya miatt szükséges szálloda terveit az önkormányzat készítteti el, majd azokat ingyenesen átadja az állami beruházási ügynökségnek, hogy a bontást és az építést megvalósítsa, valamint kiválassza a leendő üzemeltetőt – ismertette Balaicz Zoltán.

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com