Napfogyatkozás közben készített képeket a Földről a Hold körül keringő kínai műhold

A szerdai napfogyatkozás közben készített képet a Földről a Hold körül keringő kínai Lungcsiang-2 nevű mikroműhold.

    A Harbin Műszaki Intézet által megalkotott mikroműhold a Hold körül kering, eközben készített képeket a Földről a szerdai napfogyatkozás alatt. A 47 kilogramm súlyú eszközt 2018. május 21-én küldték fel az űrbe a Csüecsiao kommunikációs műholddal együtt.
A mikroműholdon egy 20 grammos minikamera készít rövid időközönként képeket.
Automata expozícióval működik, a kamera látómezejének minden esetben a Hold egy meghatározott területét kell érzékelnie ahhoz, hogy az exponáljon.
A teljes napfogyatkozáskor a műhold éppen a Hold távolabbi oldala felett repült. Így azelőtt és azután, hogy a Hold kitakarta a Földet, megfelelőek voltak a körülmények ahhoz, hogy a kamera képet készítsen a Földről, melyen látható, amint a bolygóra rávetül a Hold árnyéka.
A sötét területekről teljes napfogyatkozás, a szürkés területekről részleges napfogyatkozás volt megfigyelhető.
A mikroműhold négy felvételt készített, melyeket még szerdán visszaküldött a Földre.
A Lungcsiang-2 missziója július végén ér véget. Ezután a mikroműhold irányítottan a Holdnak csapódik, nehogy űrszemét legyen belőle.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com