Napfelkeltekor gáz- és porsugarakat lövell ki magából a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös a Rosetta-misszió során készült felvételek tanúbizonysága szerint. 

A göttingeni Max Planck Naprendszerkutató Intézet (MPS) csillagászainak közlése szerint a különös jelenség az üstökös bizarr alakjára vezethető vissza. Eredményeiket a Nature Astronomy című szaklapban mutatták be.

Az európai Rosetta űrszonda 2014 augusztusa és 2016 szeptembere között keringett a Csurjumov-Geraszimenko körül és végzett vizsgálatokat. Ekkor testközelből tapasztalta meg, ahogyan az üstökös a Naprendszer belseje felé tartó útja során élettelen sziklából gázt és port lövellő égitestté változik.

Erről több mint 70 ezer felvételt készített az Osiris, a Rosetta kamerarendszere, amelyet az MPS vezetésével fejlesztettek ki és építettek meg. A képeken hirtelen gáz- és porkilövellések láthatóak, és olyanok is, melyek hosszabb időn át stabilak.

„Amikor a Nap az üstökös egy része fölé ér, a nappal-éjszaka határvonal mentén lévő felszín szinte egy szempillantás alatt aktivizálódik” – mondta Xian Shi, az MPS kutatója.

A gázból és porból álló szökőkútszerű kilövellések „nagyon megbízhatóak” a szakértő szerint. „Minden reggel ugyanazon a helyen és hasonló formában láthatóak” – emelte ki. Ezért a kora reggeli aktivitásért Shi szerint a dér felelős, amely éjszakánként az üstökös hideg felszínén képződik, és amely elkezd elpárologni, amint a Nap sugarai megérintik.

„Robbanékony gáz- és porkitörések gyakran a felszín egyetlen pontjára vezethetők vissza, ahol hirtelen fagyott víz szabadul fel, például egy földcsuszamlás következtében”

– mondta el Holger Sierks, az MPS kutatója és az Osiris csapatának vezetője. „A napfelkeltekor jelentkező aktivitásnál más a helyzet, hiszen a dér egyenletesen oszlik el az egész felszínen” – tette hozzá.

A kutatókban ezért az Osiris-képek alapján felvetődik a kérdés, hogy miért sugárszerűen robban szét a gáz és a por, és miért nem alkot homogén felhőt. Tanulmányuk szerint a jelenség a „kacsaformájú” üstökös szokatlan alakjával és szétdarabolt topográfiájával magyarázható.

A tudósok a Csurjumov-Geraszimenko úgynevezett Hapi régiójáról különböző nézőpontokból készült képeket elemezték. A régió az üstökös „nyakánál” található, a két nagyobb alkotórészt összekötő szűk szakaszon.

Két döntő jelenséget figyeltek meg: egyrészt a felszín bizonyos régiói mélyebben vagy árnyékban fekszenek, tehát a Nap első sugarai csak később érik el őket. A korábban és erősebben fényt kapó területeken azonban a dér különösen hatékonyan párolog el.

Másrészt a mélyedések és más konkáv formák az optikai lencséhez hasonlóan egyenes vonalba koncentrálják a gáz- és porkilövellést.

„Az üstökös összetett formája megnehezíti a vizsgálatokat, de számunkra így is egy áldás” – emelte ki Shi. Egy golyóbis- vagy krumpliformájú üstökösön ugyanis ezek a szerkezetek nem lennének ennyire jellegzetesek, így a gáz és por is egyenletesen oszlana el rajta.