NAIK: sok magyar növényfajta jól alkalmazkodik a trópusi körülményekhez

Nagyon sok olyan szántóföldi növény, vagy zöldségfajta van Magyarországon, amelyek jól alkalmazkodnak a trópusi körülményekhez – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

    A műsorban arról beszéltek, a tervek szerint nyolc afrikai országban alakítanak ki mintafarm-hálózatot, ennek első lépéseként Ghánában már több farm is működik.
Gyuricza Csaba elmondta, először különböző zöldségfajtákat – például uborkát, paradicsomot és paprikát – tesztelnek, de dísznövényeket is telepítettek egy másik farmra.
Ghána mellett Kenyában is elkezdtek mintafarmokat kialakítani – a helyi vállalkozók nagy érdeklődést mutatnak, tette hozzá.
Nigériában két magyar kukoricafajta elismerést is kapott, mert a hozamuk a többszöröse a helyi fajtáknak – közölte.
Hangsúlyozta, ha egyszer kialakul a bizalom a magyar termékek, vagy technológiák iránt, akkor az más ágazatok számára is piacot nyithat Afrikában. Ezek között megemlítette az informatikát és a vízgazdálkodást.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com