A Szaturnusz gyűrűi, melyek a Naprendszer legkülönlegesebb látványosságai közé tartoznak, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kutatói szerint nagyon fiatalok: 10-100 millió évesek lehetnek.
Eközben maga a Szaturnusz a Naprendszer többi bolygójához hasonlóan 4,5 milliárd éves, tehát a gyűrűk kialakulása a Naprendszer történetében „a tegnapi napnak számít”.
A kutatók a Cassini űrszonda által küldött adatokat elemezve jutottak erre a következtetésre. A robot még azelőtt gyűjtötte az adatokat, hogy 2017-ben kifogyva az üzemanyagból, a gázóriás légkörébe zuhanva megsemmisült.
A kutatók a bolygó gravitációs mérései alapján kalkulálták a gyűrűk tömegét.
Az eredmények ellentmondanak annak az elméletétnek, mely szerint a gyűrűk nem sokkal a Szaturnusz kialakulása után alakultak ki. Mások szerint a gyűrűk sokkal fiatalabbak, eddig azonban hiányoztak lényeges – többek között a tömegre vonatkozó – adatok, melyek alapján megbízhatóan meghatározható lehet a gyűrűk kora.
„Szeretem a gyűrűket és káprázatos dinamikájukat, akár fiatalok, akár idősek” – mondta Luciano Iess, a római Sapienza Egyetem kutatója, a Science című tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője.
A Szaturnusz a Naptól számított hatodik bolygó, a Naprendszerben a Jupiter után a második legnagyobb. Mind a négy gázbolygó – Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz – rendelkezik gyűrűkkel, de a Szaturnuszé gyűrűi a legnagyobbak és leglátványosabbak. Átmérőjük mintegy 282 ezer kilométer. A számtalan vékony gyűrű 99 százalékban jégből és egy százalékban a bolygóközi törmelékből származó szilikátrészecskékből áll.
Tömegük 45 százalékkal kevesebbnek mutatkozik, mint ahogyan korábban a NASA Voyager űrhajójának 1980-as évekbeli adatai alapján becsülték.
A kisebb tömeg fiatalabb korra utal, a most is fényes gyűrűk a törmelék hatására már sötétebbekké váltak volna hosszabb időszak elteltével – közölték a kutatók.
A tudósok úgy vélik, hogy a gyűrűk akkor alakulhattak ki, amikor egy nagy, jeges üstökös vagy hold túl közel került a Szaturnuszhoz és a gravitációs erő összezúzta azt, vagy a röppályán holdak ütköztek egymásnak. A Szaturnusznak 62 ismert holdja van.
A gyűrű eredetéről és koráról nem létezik pontos válasz addig, amíg a kutatók nem tudnak a gyűrűk anyagából vett mintákat laboratóriumukban vizsgálni és a radioaktív bomlás révén meghatározni a korukat – fejtette ki Phil Nicholson, a Cornell Egyetem csillagásza, a tanulmány társszerzője.
A Cassini missziója betekintést nyújtott a Szaturnusz belső szerkezetébe, ezen belül a magjába is, mely 15-18-szor nagyobb tömegű, mint a Földé.
A kutatócsoport kalkulációi egybecsengenek azokkal az eredményekkel, melyekre egy másik szakértői vizsgálat jutott az elmúlt hónapban. Eszerint a Szaturnusz mágneses mezeje lassan felemészti a jéggyűrűket, melyek eltűnőben vannak.
A „gyűrűeső” annyi csapadékot bocsát ki, amennyi fél óra alatt megtöltene egy olimpiai méretű úszómedencét.
A szakértők szerint a teljes gyűrűrendszer 300 millió év alatt eltűnik, és tekintve a bolygó egyenlítőjére hulló anyagmennyiséget, melyet a Cassini űrszonda észlelt, maguknak a gyűrűknek akár kevesebb mint 100 millió évük lehet hátra.
Az apró részecskék, melyek korábban stabil helyzetben voltak a gravitációnak és saját keringési sebességüknek köszönhetően, a Napból érkező ibolyántúli fény vagy a kis meteoritbombázásokból érkező plazmafelhő hatására elektromosan feltöltődhetnek, ami drámaian megváltoztatja az egyensúlyt – olvasható a tanulmányban.
A gyűrű részecskéi így belezuhannak a Szaturnusz felső légkörébe, ahol elpárolognak, a víz pedig kémiai reakcióba lép a Szaturnusz ionoszférájával. Ez a reakció megnöveli az elektromosan töltött részecskék élettartamát. A napfény által energizált ionok infravörös fényben ragyognak.
Forrás: MTI
Fotó: wikipedia.org
