Nagymamája megölése miatt vádat emeltek egy cserszegtomaji nő ellen 

Vádat emeltek egy 36 éves nő ellen, aki egy baltával megölte 81 éves nagymamáját Sarkadkeresztúron – közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel. 

Mint írták, a 36 éves cserszegtomaji nő 2017. november 9-én este kereste fel a 81 éves asszonyt, hogy pénzt kérjen tőle, de ő nem akart adni. A két nő között vita alakult ki, amely másnap reggel is folytatódott. Ekkor az unoka a szerszámosládából kivett egy baltát, és a konyhában a neki háttal álló sértettet kétszer fejbe vágta.

Az idős asszony összeesett, a vádlott pedig egy ideig a szomszéd szobában dohányozva hallgatta nagyanyja hörgését, ezután még legalább ötször lesújtott rá a baltával. Az idős nő meghalt. A vádlott ekkor magához vette nagyanyja nyakláncát, arany fülbevalóit, a holttestet pedig egy irhakabáttal együtt az udvari kukába rejtette. Összetakarított a házban, a baltát letörölte, a véres szőnyeget elrejtette, az összevérezett függönyt elégette. Magához vette az idős asszony laptopját és további ékszereket is, és indulni készült. Ekkor azonban megérkezett nagyanyja szomszédja és más hozzátartozói, akik értesítették a rendőrséget.

A Békés Megyei Főügyészség a nőt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolta meg és életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com