Müncheni konferencia – Magyar kutatót díjaztak a világ legrangosabb biztonságpolitikai konferenciáján

 A kiemelkedő tudományos értéket képviselő doktori (PhD) disszertációért járó John McCain-díjjal ismerték el Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje értekézését a vasárnap véget ért 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC), a biztonságpolitika legrangosabb nemzetközi fórumán.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékén dolgozó kutató az Egyesült Államok fővárosának rangos egyeteme, a washingtoni American University nemzetközi közszolgálati karán szerzett PhD-fokozatot 2019-ben.
Analízis paralízis: veszélyérzékelés és kohézióhiány a NATO-ban, 1960-1980 (Analysis Paralysis: Threat Perception and Incohesion in NATO, 1960-1980) című értekezésében az észak-atlanti szövetség szervezete döntéseinek elemzésén keresztül rámutat, hogy míg a nemzetközi kapcsolatok kutatóinak tanulmányai szerint a fokozott fenyegetettség érzése erősíti a szövetségesek közötti összetartást, a történelmi adatok arra utalnak, hogy az erős fenyegetettség gyengítheti egy szövetség kohézióját.
Mártonffy Balázs a John McCainről elnevezett elismerés első számú idei díjazottja. A második díjat a svéd Oscar Jonsson kapta meg a háború fogalmának orosz felfogásáról szóló, önálló kötetben is kiadott  disszertációjáért (The Russian Understanding of War). Az elismeréseket a 2018-ban elhunyt amerikai republikánus szenátor özvegye, Cindy McCain részvételével adták át a hét végén Münchenben.
John McCain több mint negyven évig volt a konferencia visszatérő vendége, kezdetben fiatal katonatisztként, majd több mint húsz éven keresztül szenátori tisztségében, az amerikai törvényhozás küldöttségének vezetőjeként. Sokat tett azért, hogy az MSC a transzatlanti közösség fontos fóruma legyen.
A republikánus politikus emlékére alapított díjjal kiemelkedő tudományos munkákat ismernek el. A díj arra is hivatott, hogy méltassa John McCainnek a transzatlanti kapcsolatok erősítéséért és a globális biztonságpolitikai párbeszéd ösztönzéséért  végzett munkáját. A díjazottak a 20 ezer euróig terjedő (6,8 millió forint) pénzjutalommal együtt járó elismerés mellett vonzó publikációs lehetőségeket is kapnak, és részvételi jogot az MSC rendezvényein – áll a konferencia szervezőinek közleményében.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com