Műemlékvédelmi kiállítás a FUGA-ban

Múltunk jövője jelen időben, az NKA tükrében címmel nyílt kiállítás hétfőn a FUGA-ban; a tárlat a legjelentősebb műemléki helyreállításokról, értékmentésekről, ásatási eseményeiről ad számot, felölelve az ország egész területét.

    A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 2018-ban ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját. A kiállítás a negyedszázados jubileum alkalmából tekinti át az NKA Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma támogatásával megvalósult legjelentősebb örökségvédelmi értékmentéseket – mondta el az M5 csatorna Kult30 című műsorának hétfői adásában a kollégium vezetője.

Deme Péter hangsúlyozta: a tárlat csupán szűk válogatás, hiszen a kollégium fennállásának eddigi tizennégy éve alatt több száz támogatást nyújtott a pályázók számára. A legtöbb esetben műemléki felújításokat támogattak, de számos régészeti feltárás is szerepelt a nyertes projektek között – tekintett vissza.

A kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a helyi értékek védelmében rejlő lehetőségekre, a kulturális örökségvédelem közösségépítő és tudatformáló szerepére – emelte ki Deme Péter, példaként említve a szádvári várat, amelyet hosszú idő óta egy civil egyesület tart karban, szakemberek iránymutatása alapján.

Forrás: MTI

Fotó: nka.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com