Monori Lili életműdíjat kap a magyar filmek fesztiválján Los Angelesben

Bunyik Béla, a 19. alkalommal tartandó fesztivál alapítója és főszervezője az MTI-nek elmondta: a több mint 60 filmben szerepelt Monori Lili két filmjét is bemutatják az idei filmmustrán. Az újonnan digitalizált A Tanú – a Cannes-ban vetített teljes filmet, a korábban kivágott részekkel együtt -, valamint a 2018-ban készült Rossz Versek című új film iránt máris érzékelhető az érdeklődés.

Monori Lili – az egészségi állapota miatt – nem lesz jelen a rendezvénysorozaton, ezért a díjat Bunyik Béla személyesen adja át neki Budapesten a már szokásos díjkiosztó vacsorán, a fesztivál után.

Bunyik Béla az MTI-nek kiemelte, hogy Los Angelesben egyre sikeresebb a Digitalizált Magyar Klasszikusok címen vetített sorozat, amely havonta mutat be egy-egy magyar klasszikus filmet. A múlt héten láthatták az érdeklődők a Bereményi Géza rendezte Eldorádó című alkotást, amelyet Bunyik Béla az egyik legjobb magyar filmnek minősített, és amelynek olyan nagy volt, hogy “közkívánatra” az utolsó pillanatban bekerült a fesztivál programjába is.

A jövő héten kezdődő fesztiválon egyébként bemutatják Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotását is, amelyet Magyarország Oscar-díjra jelölt a nemzetközi filmek kategóriájában.

Az egy hétig tartó rendezvénysorozaton egyébként magyar játékfilmek, televíziós alkotások, dokumentum-, és rövidfilmek, valamint animációs alkotások mutatkoznak be. A magyar filmfesztivált a Bunyik Entertainment mellett a Magyar Amerikai Film- és Színházi Társaság szervezi, magyarországi támogatója pedig – az elmúlt évekhez hasonlóan – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Magyar Nemzeti Filmalap.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com

cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com