Mintegy 700 embert fertőzött meg HIV-vírus Pakisztán déli részén, többségük gyermek

Mintegy 700 embert, többségükben gyermekeket fertőzött meg a HIV-vírus Pakisztán déli részében, egyesek használt injekciós tűvel fertőződtek meg – közölték vasárnap a hatóságok.

    “Hatszáznyolcvanegy ember, közöttük 537 két és tizenkét év közötti gyermek HIV-tesztje lett pozitív tegnapig Szindh tartomány Ratodero körzetében – jelentette be Zafar Mirza, Imrán Hán miniszterelnök egészségügyi tanácsadója sajtótájékoztatóján.
A betegség terjedésének egyik oka a használt fecskendők alkalmazása – tette hozzá a tanácsadó, aki elmondta, hogy több mint 21 ezer emberen végeztek szűrővizsgálatot az övezetben.
Imrán Hán miniszterelnök a betegség megelőzését célzó drasztikus intézkedéseket fog ismertetni, mihelyst megállapítottuk a terjedése pontos okát – mondta Zafar Mirza, hozzátéve, hogy a fertőzés miatt a kormány komolyan aggódik.
A hatóságok szerint egy szintén HIV-vírushordozó gyermekorvosról terjedt el a fertőzés Ratoderóban. Az orvos, aki azóta rács mögött ül, tagadja, hogy tudatosan fertőzte volna meg pácienseit.
Pakisztán sokáig alacsony HIV-fertőzöttségű ország hírében állt. Mostanra azonban a vírus aggasztó mértékben terjed, főként a kábítószer-élvezők és a szexmunkások körében.
Az ENSZ adatai szerint a 2017. évi mintegy 20 ezer új pakisztáni megbetegedéssel az AIDS terjedésének az üteme a második leggyorsabb Ázsiában.
A gyorsan növekvő népességű országban a hatóságok hanyagsága miatt hiányos az egészségügyi infrastruktúra, a falusi közösségek különösen ki vannak téve a kétes orvoslásnak.
“A kormány által ismertetett adatok szerint mintegy 600 ezer sarlatán működik az országban, közülük mintegy 270 ezer Szindh tartományban praktizál” – emlékeztetett májusban az ENSZ AIDS-ellenes programja, az UNAIDS.
“Takarékossági szempontból ezek a sarlatánok több paciensnél is használják ugyanazt a fecskendőt. Ez lehet a megbetegedések növekedésének az oka” – mondta Szikandar Memon, a Szindh tartománybeli AIDS-ellenes program vezetője.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com