Nikola Gruevszki menedékjog iránti kérelmet nyújtott be az illetékes magyar hatósághoz – közölte a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel.

    Macedónia korábbi miniszterelnöke szándéknyilatkozatot tett, amely szerint menekültstátusz iránti kérelmet kíván előterjeszteni Magyarországon – tették hozzá.
Azt írták: a magyar hatóságok biztonsági okokból tették lehetővé, hogy Nikola Gruevszki – tekintettel arra, hogy 10 évig hazája miniszterelnöke volt – menekültügyi kérelmének benyújtását és meghallgatását a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) budapesti központjában tartsák.     A BÁH a menekültügyi eljárást a magyar jogszabályoknak megfelelően a nemzetközi joggal összhangban folytatja le – tudatták.
A Miniszterelnökség közleményében kiemelte: Macedónia Magyarország stratégiai partnere és fontos szövetségese.
“A két ország jó együttműködése fontos sarokköve a balkáni régió fejlődésének és Európa biztonságának” – fogalmaztak.
Mint írták: Magyarország partnere az államközi kapcsolatokban a mindenkori macedón kormány. Kiemelték: ezért semmilyen formában nem kívánnak szuverén országok belügyeibe beavatkozni.
A volt macedón kormányfő menekültügyi kérelmének elbírálását kizárólag jogi kérdésnek tekintik – tették hozzá.
A menekültügyi eljárás további részleteiről a magyar jogi szabályozással összhangban az eljárás lezárásáig a magyar hatóságok további tájékoztatást nem adnak – írta közleményében a Miniszterelnökség.

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com