WHO: minden negyvenedik másodpercre jut egy öngyilkosság a világon

Minden negyvenedik másodpercben önkezével véget vet valaki az életének a világon – derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétett jelentéséből, amely szerint évente több ember hal meg öngyilkosság miatt, mint háborúban.

    A szervezet szerint az öngyilkosság “globális egészségügyi kérdés”, amely minden korcsoportot, nemet és régiót érint.

A mutatók szerint az öngyilkosság a második leggyakoribb halálok a 15 és 29 éves kor közötti fiatalok körében a közlekedési balesetek után. A 15-19 éves lányoknál ez a második vezető halálok a terhességi komplikációkat követően, a kamasz fiúk esetében pedig az öngyilkosság a harmadik leggyakoribb halálok a közlekedési baleseti sérülések és az erőszak után.

A WHO adatai szerint évente csaknem 800 ezer ember vet véget önkezével az életének világszerte, több mint ahányan malária, mellrák, háború vagy emberölés áldozatai lesznek.

Globálisan 9,8 százalékkal esett vissza az öngyilkosságok aránya 2010 és 2016 között, ugyanakkor a csökkenő tendencia nem minden régióban figyelhető meg. Az amerikai kontinens WHO által vizsgált területein például 6 százalékkal nőttek az arányok a vizsgált időszakban.

A jelentésből az is kiderült, hogy a gazdag országokban csaknem háromszor annyi férfi hal meg öngyilkosság miatt, mint nő, míg az alacsony és közepes jövedelmű országokban az arányok jóval hasonlóbbak.

“Az öngyilkosságok megelőzhetők, ezért minden országot arra buzdítunk, hogy építsen bele az öngyilkosságok megelőzését célzó tevékenységeket a közegészségügyi és oktatási rendszerébe” – hangsúlyozta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója.

A világszervezet szerint a rovarirtókhoz való hozzáférés szigorítása az egyik leghatékonyabb módja az öngyilkosságok visszaszorításának.

A WHO Srí Lankán végzett tanulmányokat idézve mutatott rá, hogy a rovarirtók betiltása nyomán 70 százalékkal csökkent az öngyilkosságok száma a szigetországban, amivel a becslések szerint 93 ezer emberéletet óvtak meg 1995 és 2015 között.

 

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com